2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

2020 AZ ÚRVACSORA ÉVE AZ EVANGÉLIKUS EGYHÁZBAN

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei az egyház gyülekezeteinek, intézményeinek és gyülekezeti tagjainak 2019. karácsonyán körlevelet írtak. A körlevél felhívja a figyelmet arra, hogy az egyházban az úrvacsora éve lesz. A levelet tovább kattintva itt is elolvashatjuk. Kedves Testvérek! Egyházunk 2020-ra meghirdette az úrvacsora évét. Gazdagok vagyunk, hiszen Urunk felkínálta számunkra az élet kenyerét és italát, az örök élet táplálékát. Végtelen jóságával ajándékozott meg az úrvacsorában: benne bűnbánat, bűnbocsánat, közösség, és sok-sok áldás rejtezik. Sok mindent lehet még tanulnunk, tisztáznunk, újragondolnunk, úrvacsora használatunkkal kapcsolatban. A történelem követendő és elvetni való példát egyaránt mutat számunkra az úrvacsorai élettel kapcsolatban. Szeretnénk, ha mai módon újra fogalmazhatnánk az örök evangélium titkát, azt, hogy az Ige testté lett és önmagát adta értünk! Ha kell erősítsük meg az eddigi tradíciónkat, ha szükséges gondoljuk újra a teendőinket. Kérjük, 2020. Újév napján minden evangélikus istentiszteleten hirdessék meg, s kezdjék el az úrvacsora évét. Találják meg azt a formát, amitől a gyülekezetben téma lesz az úrvacsora, az a kincs, amit Urunk azért hagyott ránk, hogy cselekedjük! Jézus Urunk szavával kívánunk egyházunknak sok áldást és a megújulás ajándékát az úrvacsora évében 2020-ban: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,54) Erős vár a mi Istenünk! 2019. Karácsony ünnepén: Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök, Kondor Péter püspök, Szemerei János püspök

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

22. Metodista Világkonferencia Göteborgban

A svédországi Göteborgban augusztus 13-án megkezdődött a 22. Metodista Világkonferencia, amelynek mottója: „Mozgásban”. A konferencia ...