2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

JÖVEVÉNYEK AZ ÚTON – KÖRZETI KONFERENCIA KAPOSVÁRON

Advent első vasárnapján tartottak Kaposváron körzeti konferenciát, amelyen a helyi és a környéki metodista missziók elmúlt évét tekintették át a tagok, valamint a 2020-as év fő feladatai is szóba kerültek. Vigb Bence lelkész értékelése szerint egy növekedési és fejlődési lehetőség áll a körzet gyülekezetei előtt. Khaled László szuperintendens igehirdetésében Péter apostol első levele alapján szólította meg a gyülekezetet. „Péter az üldözött helyzetben és pogány környezetben élő keresztényeket azzal bátorítja, hogy újjászületett identitásukról beszél. Ma is hasonló helyzetet tapasztalunk, és szükséges a Krisztusban való identitásról szólnunk, azt erősítenünk. Ennek az önazonosságnak fontos része a jövevénység, ami a reményteli utat, az előretekintést jelenti, és a szent életre való meghívás felszólítását. ” – fogalmazott. A gyülekezet az úrvacsorai istentiszteletet követően szeretetvendégségre, közös ebédre is együtt maradt A jelentések sorában Antal Balázs a kaposvári, Laczó Edit a hetesi munkáról számolt be laikus elöljáróként.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...