2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ÁLDUNK TÉGED ISTENÜNK! – KEZDŐDŐ TEMPLOMÉPÍTÉS BUDAKESZIN

November 22-én reggel 8 órakor mintegy negyven fős kis gyülekezet gyűlt egybe Budakeszin egy rövid szabadtéri áhítatra. Az imádságos alkalmat Lackner Sára evangélikus lelkész vezette abból az alkalomból, hogy e napon elkezdődtek az Evangélikus Templom építési munkálatai. „Áldunk téged Istenünk és csodáljuk égi erőd!” – énekelték együtt az építkezésre kijelölt területen a IV. századi őskeresztény himnuszt helyi katolikusok, reformátusok és metodisták is e reggelen. A közös ünnepi percekben a napi útmutató igék is elhangoztak, amelyek különösképpen megerősítették a jelenlévőket abban, hogy a templom ügye Isten szándéka és terve: „Még a veréb is talál házat és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem!” (Zsolt 84,4) „Jézus mondja: Mert ahol ketten vagy hárman összegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) – Az alkalmon mások mellett jelen voltak Benczúr László tervező, Fabiny Tibor teológiai professzor és Balczó András olimpikon is. A reggeli áhítat a jelenlevők közös imájával ért véget: Urunk, Istenünk! Hűséges szeretettel vezettél minket mindeddig. Ígéretedre alapozzuk gyülekezetünk életét. Te azt mondtad: „Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd meglátjátok.” Hálával tapasztaljuk nap mint nap, hogy Te valóban közöttünk munkálkodsz. Építsd továbbra is a Benned való közösséget. Kezedbe tesszük templomunk ügyét, hiszen tudjuk, hogy ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Kérünk, add áldásodat terveinkre és a megvalósulásra, hogy a készülő ház a közösség épülését, és a Te dicsőségedet szolgálja. Ámen (Dr. Khaled A. László szuperintendens)

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...