2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

EGYETÉRTÉS LEGYEN KÖZÖTTETEK – REFORMÁCIÓI GÁLAEST 2019

Budapest – A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében október 20-án tartották az idei reformációi gálaestet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A teltházas rendezvényen Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke tartott áhítatot, majd Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter mondott köszöntőt. A műsor gerincét a különböző stílusú, zenei szolgálatok illetve a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Iskola diákjainak műsora adták. A gála nyitásaként a Te benned bíztunk eleitől fogva kezdetű zsoltárt énekelték el az egybegyűltek. Majd a VOX Savarie Ökumenikus Vegyeskar szolgálatát hallgathatta a közönség. Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke köszöntőjében a reformáció hónapja programsorozat idei igéjét vette alapul. A Rómaiakhoz írott levél 15, 5-ből vett idézet így hangzik: „…a türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek.” Minderre nagy szükség van a mostani polarizált világban – tette hozzá a püspök. Egyetértés és szolgálat Steinbach József kiemelte: az egyetértés „felülről kapott” ajándéka mindazoké, akik hisznek benne, hogy Jézus Krisztus megváltotta az emberiséget, és az emberi halandóságra Jézus Krisztus a megoldás. Hozzátette: Isten népe gazdagon megáldott nép, de szolgáló nép is. És „egyetértünk abban is, hogy a megváltás szolgálatra kötelez”, hogy „azért kaptuk az evangéliumot, hogy továbbadjuk azt a világnak” – fogalmazott Steinbach József. A köszöntőt követően Lakner-Bognár Nóra vezette VOX Savariae kórus Szokolay Sándor Örvendjetek az Úrnak, Gárdonyi Zoltán Szívemnek kőszilája, Felix Mendelssohn-Bartholdy 42. zsoltár 1. tételét, valamint Helmut Walcha Áldjad, én lelkem című művét énekelte. A zenei szolgálatot követően Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mondott beszédet, melyben a nyugat-európai és a kelet-európai különbséget említette meg a hit és politika szétválasztását illetően. Gulyás Gergely kiemelte: „Európát a kereszténység kultúrája tette otthonunkká”, a reformáció pedig számtalan területen tett hozzá ehhez. Nemcsak a hitéletet, a teológiát vagy éppen az egyház intézményrendszerét újította meg, de új fejezet nyitott a társadalmi berendezkedésben és a mindennapi élet számtalan területén. A miniszter hozzátette: a reformációnak fontos szerepe volt abban, hogy újra megszülessen az egyensúly a hit és az értelem viszonyában, újra éles határvonallal választva el a hit és a tudomány kutatásának eszközeit, hogy „mindkét terület a maga igazságaival teljes hitelességgel nyilatkozhasson”. (Forrás: lutheran.hu)

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BEFEJEZŐDÖTT A BUDAKESZI MÁRTA MÁRIA OTTHON TETŐFELÚJÍTÁSA

BUDAKESZI | Megújult a Budakeszi Márta Mária Otthon. Június 30-ra elkészült a huszonöt időst ellátó ...