2019. szeptember 8-án köszöntötték a Felsőerdősori Metodista Gyülekezetben Kovács Donát teológus hallgatót és Lassu Gábor gyakornokot. Kovács Donát idén kezdi meg tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetemen és teológiai évei alatt a gyülekezethez fog tartozni, itt fog szolgálni. Lassu Gábor egy évet tölt itt, és szintén különböző szolgálati területekbe fog bekapcsolódni miközben a Budakeszi és Óbudai Gyülekezetek életében is részt vesz. Az istentiszteleten Khaled László szuperintendens bemutatta az új szolgatársakat, de saját maguk is beszéltek röviden életükről, elhívásukról. Sztupkai Kristóf helyi lelkész személyre szóló könyvvel és imádsággal köszöntötte őket. A szuperintendens prédikációjában Jézus missziói parancsa kapcsán szólt arról, hogy miként lehetünk mindannyian tanítványok saját életterünkben (Mt 28,16-20).