PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK NAPJA – AZ ARATÁS KEZDETE

Péter és Pál napja van ma. Június 29. hagyományosan az aratás kezdetének kezdő napja. Péter lelkes, odaadó és szolgálatkész ember volt, aki szívét az ajkán hordta. Őszinte, emberi módon mondott nemet az Üdvözítőnek, amikor ő egy napon a tanítványok körében kijelentette, hogy szenvedés lesz a sorsa. „Uram, ilyesmi nem történhet veled!” (vö. Mt 16,21–23) Őszinte düh fogta el a Getszemáni-kertben is, amikor Mesterét elfogták. Kardjával levágta a főpap szolgájának fülét (Jn 18,10). Ragaszkodását és hűségét bizonyítja, hogy Jézus elfogatása után bejutott a főpapi épület belső udvarába. Ura közelében akart maradni, de nyilvánvalóan jóval többre vállalkozott, mint amennyi a veszedelem órájában tőle telt (Mk 14,29–31.66–72). Tagadásának történetét, a hűség és a gyöngeség közti küzdelmet úgy fogta föl az ősegyház, mint minden hívőnek szóló óvást a csalfa önbizalomtól, s mint az Úr megbocsátó szeretetének vigasztaló ígéretét. – Péter üdvösségtörténeti feladata a Szentföldön kezdődött, Jeruzsálemben, a szent városban, Ura és Mestere halálának helyén. De megbízatása kivezette őt innen, egészen az akkori világbirodalom fővárosába, ahol megszületett a vértanúk egyháza. A hagyomány szerint 67-ben halt vértanúhalált, ugyanazon a napon, mint Pál apostol. Sok kínzás után saját kérésére fejjel lefelé feszítették keresztre, mert alázatosságában nem tartotta magát méltónak ugyanarra a halálra, mint amit Mestere szenvedett el. Pál a kilikiai Tarzuszban született zsidó családban, születésekor a Saul és a római Pál nevet egyaránt megkapta. Atyjától városi és római polgárjogot örökölt. Sátorkészítő mesterséget tanult, amivel apostolsága alatt sem hagyott fel (ApCsel 18,3; 1Kor 4,12; 1Tesz 2,9), hogy független maradhasson (1Kor 9,15). Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. A zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, tudatosan (Fil 3,5; Gal 1,14). Helyzete Jézus minden tanítványánál alkalmasabbá tette arra, hogy a legkülönbözőbb fölfogású és képzettségű emberek nyelvére lefordítsa az evangéliumot. Zsidó volt a zsidóknak, görög a görögöknek. „Mindenkinek mindene lett” (vö. 1Kor 9,20–23). Megtérése után Pál azonnal megkezdte a missziót. Több éven át működött Szíriában és hazájában, Kilikiában (Gal 1,21). Missziós útjait kezdettől fogva összeütközések, bebörtönzések, büntetések (megvesszőzés, korbácsolás, megkövezés) jellemezték – így hordozta magán „Jézus jegyeit” (vö. Gal 6,17; 1Tesz, 2,2; Fil 1,12.; 2,17; 1Kor 4,9; 15,30; 2Kor 1,4.; 4,8; 11,23; Filem 13). Hitének középpontja Isten szeretete, amitől semmi sem szakíthat el (Róm 8,38). A Rómaiakhoz írott levél Pál teológiai végrendelete lett. Az apostolok cselekedetei szerint a római állam foglyaként érkezett Rómába. A hagyomány szerint 67-ben végezték ki, lefejezték a Rómából Ostiába vezető út harmadik mérföldköve mellett. (A www.magyarkurir.hu alapján.)