2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

TÖRTÉNELMI PÁPAI LÁTOGATÁS ERDÉLYBEN

„Meg vagyok győződve, hogy ez egy kegyelmi időszak Erdély, és az egész Kárpát-medence számára” – fogalmazott Böjte Csaba ferences szerzetes Ferenc pápa történelmi erdélyi látogatása kapcsán egy interjúban. A kereszténység története során első alkalommal látogatott Péter apostol római utóda Erdélybe: a pápa júnus 1-én szombaton szentmisét vezetett Csiksomlyón, a hagyományos pünkösdi búcsú keretében. A csíksomlyói szombati szentmise után a pápa a háromnapos romániai látogatása utolsó napján Balázsfalvára ment, ahol hét román görögkatolikus mártír püspököt avatott boldoggá, valamint felkereste a helyi cigányközösséget is. Utóbbi látogatásra a közösség két héttel ezelőtt felszentelt templomában került sor, ahl Ferenc pápa a katolikus egyház nevében bocsánatot kért azért, hogy a történelem folyamán diszkriminálták a cigányokat. „Az öröm evangéliumát a találkozás öröme által közvetíthetjük, és annak tudatában, hogy van egy Atyánk, aki szeret minket. Ezzel a lelkülettel szorítom meg kezeteket, helyezkedem bele nézőpontotokba, és engedlek be benneteket szívembe és az imámba” – fogalmazott. „Az Egház nevében bocsánatot kérek az Úrtól és tőletek azokért a pillanatokért, amikor a történelem során hátrányosan megkülönböztettünk, bántalmaztunk, vagy elhibázott módon, Káin, és nem Ábel tekintetével pillantottunk rátok.” A látogatás és különösen a bocsánatkérés a roma pasztoráció szempontjából világszinten is jelentős gesztus.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

AJÁNDÉKAINK SZERINT SZOLGÁLUNK – METODISTA INTÉZMÉNYVEZETŐI TALÁLKOZÓ

„Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy ...