2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

CSAK RÁD TEKINTÜNK! – KÖRZETI KONFERENCIA VOLT KAPOSVÁRON

Jósafát király imádságával kezdte el beszámolóját Vigh Bence a Kaposvári Körzet lelkésze február 10-én vasárnap. Az kaposvári és hetesi testvérek közös istentiszteletén a szuperintendens prédikált, a konferencia a közös ebédet követően kezdődött. A lelkészi jelentés első hangsúlya a visszatekintés volt, kiemelve mindenekelőtt az írországi Saintfield-i Presbiteriánus Gyülekezettel épülő kapcsolatot, a tavaly indított GLS estéket, és Ökumenikus Kórust, amelyek metodista kezdemenyezésre indultak el a városban és a gyülekezet 2018-ban felújított imaházában működnek. A körzet a 2019-es évben a hetesi közösség templomán szeretne felújításokat végezni, nyári gyülekezeti táborukat Harkára tervezik. Húsvéthétfőn szeretnék meglátogatni a szentmargitfalvai testvéreket Zalában. A konferencián beszámolókat olvastak még fel Antal Balázs kaposvári és Laczó Edit hetesi laikus elöljáró, valamint Kovács Donát a körzeti gyakornoka, aki 2018 szeptembere óta vesz részt aktívan a körzet három gyülekezetének életében. A konferencia a pénzügyi és statisztikai beszámolókkal ért véget, a gyülekezeti bibliai céljainak hangsúlyozásával: 1. imádat, 2. evangélizáció, 3. közösség, 4. tanítás, 5. szolgálat. „Minden tevékenységünket erre az öt célra szeretnénk felépíteni, ezek megvalósulását szeretnénk munkálni” – fogalmazott a lelkipásztor.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

22. Metodista Világkonferencia Göteborgban

A svédországi Göteborgban augusztus 13-án megkezdődött a 22. Metodista Világkonferencia, amelynek mottója: „Mozgásban”. A konferencia ...