2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

DIGITÁLIS ADAKOZÁS?

Szinte minden gyülekezetünkben van lehetőségünk arra, hogy a helyi missziót és szolgálatot bankszámlán keresztül történő átutalással segítsük, támogassuk. A németországi evangélikus egyházakból most a digitális adakozás új formájáról kaptunk hírt: Berlin után Duisburgban is immár akár bank- vagy hitelkártyával is adakozhatnak a hívők. A Egyházi és Diakóniai Bank (KD-Bank) által kifejlesztett új, digitális persely hasonlít a hagyományos modellekre, de van benne néhány különbség. Amint azt Eckhard Wilms, a pénzintézet elektronikus banki szolgáltatásokért felelős szakértője elmondta, az új megoldás lehetőséget kínál arra, hogy az adakozók kiválasszák, hogy 75 centet vagy 1,50; 3, 5, 15, esetleg 25 eurót adományoznak templomuknak. Ehhez elegendő csupán a bank- vagy hitelkártyát odatartani az eszközhöz, megvárni a megerősítést, és az ember már mehet is az útjára. PIN-kód megadására nincs szükség, az egész folyamat mindössze három-öt másodpercig tart. A megalkotott eszközök az NFC technológia segítségével működnek. Az, hogy a bank- és a hitelkártyát elég hozzáérinteni a perselyhez, sokkal könnyebbé, egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a folyamatot. Minden tranzakció névtelen, és minden egyes adomány megjelenik a folyószámlán is, ezáltal adott esetben a hatóságok számára is követhetővé válik. A szakember hozzátette, hogy egyes közösségekben jelenleg teszteléssel készítik elő, mely nem csupán a technikáról szól, hanem annak bizonyításáról is, hogy az istentiszteleteket a jövőben nem fogja megzavarni az adakozás, és az emberek el fogják fogadni a digitális perselyt. Tavaly júliusban a Berlin-Brandenburg-schlesische Oberlausitzi Protestáns Egyház vezette be az első digitális perselyt a hívek adományainak összegyűjtésére. A mostani modellt a duisburgi Megmentő-templomban szerelték fel. Az épületben két készüléket helyeztek el, az egyik rögzített, a másik hordozható. Utóbbi még az okostelefonos adakozást is lehetővé teszi. Mind a rögzített, mind a mobil perselyt kijelzővel látták el. Wilms közölte, hogy az egész rendszer működéséhez elengedhetetlen a stabil wifikapcsolat, valamint az, hogy a bank- és hitelkártyák, illetve okostelefonok támogassák az NFC technológiát. Martin Winterberg, a duisburgi protestáns egyházközség lelkésze kiemelte, hogy már korábban is voltak megkeresések azzal kapcsolatban, hogy létezik-e náluk digitális adakozási lehetőség. Meggyőződése, hogy ez a trend folytatódni fog, ezért akarják az egyházközösségük tagjainak párhuzamosan felkínálni a készpénzes és a készpénz nélküli adományozási lehetőséget. A digitális persely hivatalos üzembe állítására a január 20-án, délelőtt 10 órakor tartott istentiszteleten kerül sor. Kíváncsiak arra, hogy miként fogadják a hívők az újítást. Dr. Ekkehard Thiesler, a KD-Bank vezetője hangsúlyozta, hogy a digitális persely kiválóan beleillik digitalizálási stratégiájukba. Más európai országokban, különösen Skandináviában a készpénz már jó ideje visszaszorulóban van, és a digitális fizetés válik egyre inkább szabvánnyá – még az adakozásban is. Számára személy szerint is fontos, hogy a technika egyszerűen használható legyen, és ne zavarja meg az istentiszteletet. (www.lutheran.hu)

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...