2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

EGYSÉG A SOKSZÍNŰSÉGBEN – ALIANSZ IMAHÉT KEZDŐDIK JANUÁR 6-ÁN

Aliansz Imahét – 2019. január 6–13. „Egység a sokszínűségben” mottóval az idei imahét anyagát a spanyol és a portugál Evangéliumi Aliansz állította össze. Fedezzük fel és ünnepeljük azt, hogy a sokszínűség az egységünket építi! A spanyol és a portugál Evangéliumi Aliansz bevezetője: Az elmúlt ötven évben a világ akkorát változott, hogy ha ma az ember átrepül a Föld másik felére, akkor furcsán fogja érezni magát, amikor a sok teljesen idegen dolog mellett ugyanazokat a márkákat és cégeket fedezi fel, amik a saját hazájában is mindennaposak. Ugyanezt érezzük az egyetemes Egyházzal kapcsolatban is. Hitvallásainkban nagyon sok minden azonos, és ez megteremti az alapját a közöttünk lévő egységnek, de ugyanakkor olyan különbségek is vannak köztünk, amik miatt néha úgy néz ki, mintha nem ugyanahhoz a családhoz tartoznánk. Evangéliumi keresztényekként a következő kérdést kell feltennünk magunknak: Ha Isten az Atyánk, a Szentlélek az iránytűnk, a Biblia pedig életünk térképe, akkor miért van köztünk mégis olyan sok különbség? 1. Az értelmünknek – amivel Isten Igéjét értelmeznünk kell – a végessége. 2. A világlátásunk, melyet az a kultúra határoz meg, amiben élünk és amitől egy bizonyos szemüvegen keresztül olvassuk a Bibliát, még ha ennek nem is vagyunk tudatában. 3. Az a tény, hogy amit ugyanabból a kinyilatkoztatott Igazságból megértettünk, azt sokan sokféleképpen alkalmazzuk. Spanyolországban élő, nemhívő ismerőseim sokszor megkérdezték tőlem: Hogyan tudjátok megtartani az egységet a hitvallásotokban, a látásotokban, a dicsőítésen belül megjelenő különböző megnyilvánulási formákban, anélkül, hogy lenne egy Pápátok, valaki, aki vezetne és útba igazítana benneteket? Hogy lehet az, hogy ha az ember bemegy egy evangéliumi gyülekezetbe Indonéziában, ill. Európában, akkor rengeteg olyan dolgot lát, ami mindkét helyen teljesen ugyanaz? A válasz a Bibliában rejlik: mindenki, aki hisz Krisztusban, Isten gyermeke. Ugyanaz az Atyánk; ugyanahhoz a családhoz tartozunk. A testvérek pedig általában hasonlítanak egymásra. Közös hitvallásunk a Biblián alapul, ami Isten szava. Mindannyian igyekszünk követni Krisztus és az apostolok példáját, így az életvezetésünk azt a Könyvet tükrözi vissza, amit mindannyian követünk. Adja Isten, hogy felismerjük az egységünket Krisztusban és ugyanakkor megőrizzük meggazdagító sokszínűségünket, hogy Isten kegyelme is sokszínű legyen és az evangélium fénye szeretett világunk legtávolabbi sarkába is eljusson. Az egységes imának ebben a most következő hetében látni fogjuk, hogy a sokszínűségen belül hogyan valósul meg az Egység a Krisztus Testében. Az Efezusiakhoz írt levél 4. fejezete alapján meg fogjuk érteni, hogy milyen közös alapon nyugszik a mi Egyházunk. Az Imahét során nyolc igazságot fogunk feleleveníteni, melyek az alapját képezik a Krisztus Egyházán belül meglévő egységnek: 1. Egység a szeretetben 2. Egység a Lélekben 3. Egység a hitben (hitvallásban) 4. Egység a keresztségben 5. Egység az egy testben 6. Egység a misszióban 7. Egység a látásban 8. Egység Krisztusban… Hadd diadalmaskodjon az Egység a Sokféleség fölött és legyen nyilvánvaló Isten Egyházában Európában és az egész világon! Israel Montes

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

AJÁNDÉKAINK SZERINT SZOLGÁLUNK – METODISTA INTÉZMÉNYVEZETŐI TALÁLKOZÓ

„Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy ...