2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

VISSZATEKINTÉS 2018 – KAMBODZSÁBAN HIVATALOSAN MEGALAKULT A METODISTA EGYHÁZ

A Kambodzsai Metodista Egyház szeptember elején alakult meg Phnom Penh-ben. A Magyarországi Metodista Egyházhoz hasonlóan 11 körzetben lett megszervezve a közösség, amely 140 gyülekezetben, 132 lelkészt és csaknem 3200 tagot számlál. A vasárnapi metodista istentiszteleteket összesen mintegy 7000 ember látogatja az országban, amely területre majdnem kétszer akkora mint Magyarország, és 15 millió lakosa van. Az új metodista felekezet megbízott püspöke a nyugdíjas Larry M. Goodpaster, akinek elmondása szerint: „Ez az új metodista egyház egy sok éves összefogás gyümölcse öt missziós szervezet, illetve misszionáriusaik és a helyi vezetők között.” Az egyház elnökének Lun Sophy-t választották meg, aki a régi templomairól híres Angkor Wat melletti városban, Siem Reap-ben két gyülekezet lelkésze. A Kambodzsai Metodista Egyház hivatalosan az „ideiglenes évi konferencia” státust kapta meg, de reménység szerint a jövőben az önálló és önfenntartó közösségek sorába léphet majd. „Isten Lelkének működését valamint a missziós partnerséget ünnepeljük Kambodzsában. Az együttműködés a 21. századi misszió útja.” – mondta Goodpaster püspök miután hazatért délkelet-ázsiai útjáról.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...