A REMÉNYSÉG NEM SZÉGYENÍT MEG – REFORMÁCIÓI GÁLAEST 2018
Már hetekkel ezelőtt elfogytak a jegyek az egyre népszerűbbé váló őszi Reformációi Gálaestre, ami idén október 21. vasárnapra esett. Az estét Steinbach József püspök nyitotta meg, aki az Ökumenikus Tanács elnökeként a Róma 5,5-tel köszöntötte a jelenlevőket – „A reménység nem szégyenít meg!” -, hangsúlyozva, hogy hívő emberként az örökélet távlatában kell szemlélnünk dolgainkat. – Az idei ünnepi előadást Prőhle Gergely főigazgató tartotta a „Reformáció 501. éve” címmel az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A félévezredes reformációs jubileum ünnepi eseményeire visszautalva előadásában rámutatott a mottóige folytatására: „Mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” Az Isten szeretete által lehetünk a reménység hordozói a mai kihívásokkal teli világban – mondta. Novotny Zoltán a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke az idei Ráth Mátyás díj kitüntetettjeként Ozsváth Sándor író, publicistát hirdette ki. Az este során felléptek többek között a Baptista Központi Kórus, a Szentendrei Református Gimnázium növendékei és az In Media Brass rézfúvós együttes.