ÚTRAVALÓ: „EGYEDÜL EZ A TANÍTÓ JÖTT A MENNYBŐL…”

„Egyedül ez a tanító jött a mennyből…” – Többek között így vall Rotterdami Erasmustól Jézus Krisztusról a Paraclesis című írásában. Írásának részletét adjuk közre ma, s szavaival készülünk a Reformáció hónapjára, októberre: „Mindjárt elsőnek ugyan nem szívesen elevenítem föl azt a panaszt, mely egyáltalán nem új, de sajnos igencsak jogos, s nem tudom, volt-e valaha jogosabb, mint mostanság, amikor ki-ki oly szenvedéllyel veti rá magát választott tanulmányaira & hogy Krisztus tudománya az egyetlen, amit néhány keresztény ki is nevet, a legtöbben pedig elhanyagolják, s akik kevesen művelik, azok is csak lagymatagon, hogy ne mondjam léhán.”

Az összes többi tudományban, amit csak az emberi iparkodás létrehozott, nincs oly félreeső, oly távoli zug, amit a kutató elme meg ne vizsgált volna, nincs oly fogas kérdés, amit a verejtékes munka meg ne szelídített volna. Hogyan lehet akkor, hogy egyedül ezt a tudományt nem fogadjuk tárt karokkal, pedig erre méltó volna, jóllehet Krisztus párthíveinek valljuk magunkat. A platonistáknak, püthagoreusoknak, akadémistáknak, sztoikusoknak, cinikusoknak, peripatetikusoknak, epikureusoknak mind a kisujjukban van az, amit iskolájuk tanít, könyv nélkül fújják, ölre mennek érte, még életüket is inkább áldozzák, mint hogy cserbenhagyják mesterüket.

Akkor mi miért nem állunk még ennél is hívebben ki mesterünkért és fejedelmünkért, Krisztusért? Ki ne tartaná gyalázatnak, ha egy Arisztotelész-rajongó nem tudná, mit gondolt ez a bölcs a villámlás okáról, az ősanyagról vagy a végtelenről? Nemde ezek ismerete boldoggá, ismeretük hiánya pedig boldogtalanná teszi a filozofálót. Mi azonban, akik oly sokféle módon nyertünk beavatást, oly sok szentséggel kötődünk Krisztushoz, nem tartjuk sem gyalázatnak, sem szégyellnivalónak, hogy egy mukkot sem tudunk tanításából, mely mindenkinek a biztos boldogságot nyújtja.

De mi végre való is volna a helyzetet még összehasonlítgatásokkal élezni, amikor már az is szentségtörő agyrém, hogy Krisztust Zénónnal és Arisztotelésszel, tanítását pedig ezeknek & hogy finoman fogalmazzak & az okoskodásaival említjük egy napon. Füllentsen ki-ki iskolája fejéről, amennyit csak tud, vagy amennyi jólesik. Biztos, ami biztos: egyedül ez a tanító jött a mennyből, egyedül ő tanított valót, mert ő az örök bölcsesség, az emberi üdvösség szerzőjeként egyedül az ő tanítása üdvös, egyedül ő állt jót tökéletes értelemben mindazért, amit tanított, egyedül ő képes beváltani azt, amit megígért. Ha valami a káldeusoktól vagy az egyiptomiaktól származik, már csak azért is hevesebben áhítjuk megismerni, mert idegen országból ered, s e távolság is hozzájárul értékéhez.

Gyakran meg a homunculusról & hogy ne mondjam: egy szemfényvesztőről & való álmodozásunk olyan kínokat okoz, nemcsak hogy eredménytelenül, hanem még rengeteg időpocsékolással is, hogy ne szóljak gorombábbat, bár az is elég fájó, hogy nem lesz a dologból semmi. Ám hogy lehet az, hogy a keresztény szíveket nem csiklandozza ehhez hasonló kíváncsiság, noha meg vannak róla győződve & s ez igaz is &, hogy e tanítás nem Egyiptomból vagy Szíriából, hanem egyenest a mennyből származik.

Miért nem gondolkodunk mindnyájan így: valami csodálatos, új bölcsességnek kell ennek lennie, ha az, aki Isten volt, csak azért, hogy közölje ezt az emberekkel, ember lett, a halhatatlan halandó lett, aki az Atya szívén pihent, lejött a földre. Valami nagy és nem mindennapi dolognak kell lennie, akármi légyen is, ha ez a csodálatos mester annyi kiváló filozófiai irányzat és annyi jeles próféta után eljött erre tanítani minket. Miért nem igyekszünk akkor ezt istenfélő kíváncsisággal minden részletében megízlelni, kipuhatolni és szemügyre venni?

Hiszen ez a fajta tudomány olyannyira kiváló, hogy fényében a világ minden bölcsessége ostobasággá lesz, ebből a néhány könyvből & mintegy áttetsző vizű forrásból & sokkal kisebb fáradsággal lehet meríteni, mint megannyi súlyos kötetből, mint a hatalmas, egymással vitatkozó Arisztotelész-kommentárokból, nem is szólva arról, hogy mennyivel hasznosabb dolgokat. Mert itt nincs szükséged iskolás módszerekre és szigorú előtanulmányokra.

Az útravaló egyszerű és mindenkinek rendelkezésére áll. Csak istenfélő szívedet kell kitárnod, mely mindenekelőtt egyszerű és tiszta hittel legyen eltelve. Légy tanulékony, máris sokra vitted ebben a tudományban, melyre a Lélek tanít, aki legszívesebben az egyszerű szíveknek tárulkozik föl. Az iskolás módszerek & azon kívül, hogy hamis boldogságot ígérnek & sok tehetség kibontakozását éppen a szabályok bonyolult voltával akadályozzák. Ez a tudomány viszont egyaránt fordul mindenkihez: lehajol a kicsikhez, alkalmazkodik igényeikhez, tejjel táplál, hordoz, becéz, felemel, mindent megtesz, míg fel nem növünk Krisztushoz.

Másrészt pedig amiként a legkisebbeké, ugyanúgy a legnagyobbakat is csodálattal tölti el. Sőt, minél tovább merülsz el kincseiben, annál inkább megragad fensége. A kicsiknek meghitt, a nagyoknak viszont a legmagasztosabb. Nem néz sem korra, sem nemre, sem vagyonra, sem rangra. Még a napfény sem oly közös és mindenki számára elérhető, mint Krisztus tanítása. Nem utasít vissza senkit, csak azt, aki sajnálja magától a vele való találkozást.

Nyomatékosan elhatárolom magam ugyanis azoktól, akik nem akarják, hogy a laikusok is olvassák a nép nyelvén a Szentírást, mintha Krisztus oly bonyolultan tanított volna, hogy csak egy maroknyi teológus is alig érthesse meg, mintha a keresztény vallás védelmére szolgálna az, hogy ismeretlen marad. Lehet, hogy a királyok leplezik titkaikat, ám Krisztus azon van, hogy az ő titkai a lehető legszélesebb körben terjedjenek. Bárcsak minden asszony olvasná az Evangéliumot, olvasná Pál leveleit!

És bár lennének ezek minden egyes nyelvre lefordítva, hogy nemcsak a skótok meg az írek, hanem a törökök és a szaracénok is olvashassák és megérthessék! Hisz az első lépés mindig a megismerés. Jóllehet sokan kinevetnék, valahányan mégis megértenék. Bárcsak ebből dalolna valamit az eke nyomán a földmíves, ebből dúdolna a vetélő ütemére a takács, efféle történetekkel űzné el unalmát az utas!

Ebből merítené beszélgetése tárgyát minden keresztény! Hiszen körül-belül olyanok vagyunk, amilyen mindennapi csevegésünk. Ki-ki arra törekedjék, amire képes, ki-ki azt fejezze ki, amit képes. Aki lemaradt, ne irigykedjék az előtte járóra, aki megszaladt, ne csüggedjen, hanem buzdítsa a nyomában haladót! Miért korlátozzuk szűk körre mindannyiunk közös elkötelezését? Ez nem egyeztethető össze ugyanis azzal, hogy a keresztség egyként közös minden keresztény számára, ez kötelez el bennünket elsőként a keresztény tudomány mellett. Ugyanígy a többi szentség, végül az örök élet jutalma is egyformán mindenkié, csak a tanítás volna azon kevesek dolga, akiket a nép teológusoknak vagy szerzeteseknek hív…