2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

LEGYÜNK SZEMÉLYES ÉS ELÉRHETŐ EGYHÁZZÁ! – TEOLÓGUSPORTRÉ: BORBÍRÓNÉ BALLA FRUZSINA


www.lutheran.hu – Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Borbíróné Balla Fruzsina metodistaként tanul az evangélikus teológián. A harmadik évfolyamos, teológus-lelkész szakos hallgatóval elhívásáról, a fiatalok megszólításáról, ökumenéről és a misszió fontosságáról is beszélgettünk.

&& Miért választottad a teológiát?

& Tizenhét évesen, érettségi előtt tértem meg. Ekkor nagyon erős, Istenhez kapcsolódó kötődésélményem volt, egy ifjúsági táborban éltem át. Énekeltünk, imádkoztunk. Egyszer csak olyan érzésem lett, mintha valaki a vállamra tette volna a kezét. Akkor rájöttem: megérkeztem. Ettől kezdve járok ifjúsági alkalmakra és istentiszteletekre is. Ennek kapcsán éreztem azt, hogy szeretnék komolyabban szolgálni, elhívást éreztem a lelkészi szolgálatra.

& &A teológiai tanulmányaid alatt melyik terület vált különösen fontossá számodra?

& A gyakorlati teológia, azon belül is a pszichológia. A gyermekekkel foglalkozás különösen is érdekel, így a fejlődéslélektan-órán tanultak számomra nagyon izgalmasak. Három éve házas vagyok, mi is tervezünk gyermeket, így ezek az órák a saját életem más területeire is kihatnak.

& &Mivel szólíthatja meg ma az egyház az ifjúságot?

& A fiatalok személyes, elérhető közösségre vágynak, ugyanakkor olyanra is, amelyik utánanyúl az embernek, ha szüksége van rá. A zene szerintem nagyon fontos eszköz. A metodista gyülekezetekben az ifjúsági énekek az istentiszteleteken is elhangoznak. Ezeket ki is szoktuk vetíteni. Szuplikációk alkalmával az evangélikus gyülekezetekben azt látom, hogy kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel. A tradicionális énekek szépek, a tartalmuk is átgondolt, ugyanakkor az ifjúsági énekek szövege és dallamvilága sokkal közelebb áll a mai fiatalokhoz. A kifelé nyitás, a misszió nagyon fontos. Fontos, hogy a gyülekezeteknek minél erősebb kapcsolatuk legyen a helyi településsel. Hirdessük meg az alkalmainkat, használjuk a közösségi médiát.

& &Metodistaként milyen az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanulni?

& Egy-két kimondottan metodista tanegységen kívül minden tárgyunk megegyezik. Itt úgy tanuljuk a különböző dogmatikai téziseket, hogy megnézzük, hogy különböző teológusok egy kérdésről mit tanítottak. Az egyetem & az evangélikus alapelveket meghatározva & az önálló gondolkodásra igyekszik tanítani minket. Így szinte sosem tapasztalok ítélkezést azért, hogy én az evangélikus alapelvektől & metodista voltomból adódóan & néhol eltérek.

& &Mit jelent számodra az ökumené?

& Református lelkész keresztelt, a hitemet metodista gyülekezetben kezdtem el gyakorolni, szolgálni is a metodista egyházban szeretnék, ugyanakkor evangélikus egyetemre járok. Nem dogmatikai nézet miatt mentem a metodista gyülekezetbe, hanem azért, mert ott tapasztaltam meg olyan élő hitet, amelyhez ragaszkodni szeretnék. Az Isten előtt nagyon kedves dolog, hogy tudunk együtt gondolkodni, imádkozni. Hiszem, hogy Istenben egyek vagyunk.

& &Melyik a számodra különösen meghatározó bibliai ige?

& &Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket.& [1Kor 9,22] Sok mindenből adódóan többször is az erőtlenségemet élem meg. Ez ugyanakkor az erősségem is: többször tudok beleérezni a másik ember helyzetébe, így képes vagyok megérteni a másikat és ennek alapján segíteni neki.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 33&34. számában jelent meg 2018. augusztus 26-án.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...