FELELŐSSÉGGEL TARTOZUNK – FIATAL FELNŐTTEK TALÁLKOZÓJA VOLT SZÖGLIGETEN

Szögliget, Miskolctól északra található a zempléni hegységben egy dombokra épült település, úgynevezett zsákfalu, azaz egy út van befelé és kifelé. Háromszáz-ötven méteres dombon, szinte luxus körülmények között lehettünk, szép faház, benne zuhanyzó, mos-dó, angol wc, és még központi fűtés is. Számomra a csend, az aránylag tisztes sötét, és az erdő hűvössége, illata marad meg. Valamint, hogy egyik éjjel lestük a csillagos eget, ahol látni lehetett a Tejutat és a harmad-rendű csillagokat, és hangos felkiáltást hallattunk, amint felvillant egy hullócsillag. Bő egy órás autókázás során felfelé, lefelé, jobb kanyar, balra tartó íveken át, erdőkön, sziklák mellett, és völgyeken suhantunk, míg oda-értünk, egyszerűen csodás tájakon keresztül érkeztünk meg. A csendesnapok témája a felelősség, felelősség-vállalás volt.

A bevezetőben Mt 6: 25-36, és Jakab levele 3:1-12, olvastuk fel, amihez Kovács Zoltán lelkész néhány felvezetést mondott, majd beszélgetés következett, az alábbiakról:

A felelősség addig vonatkozik valaki felé, amíg az a személy ott van velünk, amíg az illető nem hoz saját önálló döntést, amíg tart az esemény, valamint sokszor a felelősségünk visszamenőleg már nem él. A szavainkon is nagyon nagy a felelősség, nem mind-egy hogy mit mondunk és hogyan.

Kovács Zoltán mondott egy példázatos történetet: Néri Szent Fülöphöz egyszer egy házaspár ment oda, mert lányuk udvarlójáról mindenféle rossz híreket terjesztettek. Felébredt bennük a lelkiismeret, így hát elmentek Fülöphöz, hogy imádkozzon értük, meg hogy mondja meg mit csináljanak. Az azt mondta nekik, hogy menjenek haza, hozzanak el egy csirkét és útközben kopasszák meg. Mikor megtették és odaértek vagy paphoz, az azt mondta nekik: Most pedig menjenek és szedegessék össze az elhullott tollakat, mert ilyen az, mikor az emberek egymást a beszédeikkel megbántják. Pletykáink szárnyra kelnek, és ki tudja hova vitte már őket a &szél&. Ezért felelősségünk van a felelőtlenül kimondott szavainkon.

Előfordul, hogy a saját döntéseinknél másokat teszünk felelőssé, vagy önmagunkat marcangoljuk. A múlt bűneiért bűnösök vagyunk, és miután nem bocsátunk meg magunknak, sokszor tönkretesszük a saját és mások életét.

Egy másik történet: egy fiú elment egy kerékpár-táborba, nagyon jól érezte magát, de a végén a kerékpárjával balesetet szenvedett, kórházban látták el, mégis, mikor kérdezték tőle, Ő azt mondta, hogy összességében jól érezte magát. Nem marcangolta magát, nem hárította át másra a felelősséget, hanem felvállalta, és nem a rossz élményt, hanem a jó élményeket választotta. Ez a történet nálam igen aktuális, merthogy a kolléganőm és barátnőm, néhány nappal a Szögligeti tábor eljött, nekiment egy fémbójának, és a sürgősségin kötöttünk ki. Ezért nem jött el erre a táborra Éva, ahová nekem sikerült el-jutnom, többen is imádkoztunk érte, és hétfőn már meg is műtötték a vállát. Miután én mentem elől a kerékpárommal este, az én felelősségem is hogy (Éva nem lát jól, és ké-sőn látta meg az oszlopot) nekiment. Felelősségem volt, vele maradni, elkísérni a sürgősségi ambulanciára, és segíteni neki amiben csak tudtam.

Hosszú távra tervezni az életemet, ez az én felelősségem, megtenni az apró lépéseket a terveimhez, a többi már Isten felelőssége, nem az enyém. Felelősség, amit mások helyeznek ránk, pl.: nem az orvos a felelős az én egészségemért, hanem én magam. Ha nem mosok fogat rendszeresen és fogorvosi kezelésekre kell járnom, akkor nem a fogorvos a hibás, hanem én magam.

Nos, ezek voltak a vitaindító gondolatok. Személy szerint én nagyon örültem annak, hogy nem az előadásokra, hanem a beszélgetésekre volt helyezve a hangsúly. A legtöbb egyháznál, felekezeteknél sajnos nem kérdezik meg a híveiket, nem is érdekli őket, hogy mit gondolnak tagjaik a világ dolgairól, vagy hogy mi is történik velük. Az előadó elmond-ja, amit éppen akar és nincs diskurzus, interakció vagy kommunikáció. Nagyon hálás vagyok Kovács Zoltán lelkésznek, hogy hagyott minket megszólalni, a közösséget engedte beszélgetni és a feltett kérdéseinkre is válaszolt, és elmondhattuk a véleményeinket, meglátásainkat, vagy éppen a velünk történő eseményeinken keresztül láthattuk a felelősség témáját kibontakozni. Annak is nagyon örültünk, hogy volt idő bőven arra, hogy kirándulhassunk, egy kis testmozgás is belefért, és kötetlen de nagyon színvonalas játékokat is játszhattunk.

Összegyűlhettünk esti szalonna-sütéshez és akár kötetlen csoportos beszélgetés is kialakulhatott. S volt idő arra, hogy személyesen is beszélgethessünk egymással. Olyan kérdések is elhangzottak, hogy mit kezdjünk azzal a felelősséggel, amit mások raknak ránk, vagy hogy mit tegyünk, amikor meg akarunk szabadulni a felelősségtől&.hogy viszonyuljunk ahhoz a felelősséghez, amit Isten rak ránk? Tanultunk két fajta felelősségről, az egyik az idealista a másik a realista felelősség, Az előző azt takarja, hogy nem tudom hogyan, de hit által elvállalom, az utóbbi pedig valóság-tudatos, meglátható, meghatározható felelősség. Az Istennel való kapcsolatunkban szükséges meg-látnunk, hogy mi a feladatunk, milyen felelősséget kell felvállalnunk, van hogy munkálkodnunk kell, de van hogy pihenésre van szükségünk.

Lk 7:1-10, A százados beteg kedvenc rabszolgája A törvény betartása felelősség által. Felelősséggel tartozunk a ránk bízottakért, a munkatársainkért, és azért is felelős vagyok, hogy a pozíciómban helyettesíthető vagyok-e. Megfelelő döntést kell hoznunk, hogy ki-hez fordulunk, vagy hogy hová fordulunk, ha nem várt, nehéz helyzetbe kerülünk. Felelősséggel tartozunk hogy milyen kapcsolatban vagyunk az emberekkel, ellenfeleinkkel, úgyis fogalmazhatunk hogy fontos kapcsolatok kiépítéséért is felelősséggel tartozunk. Felelősség teljes hozzáállás, családért, a közösségért, városért országért. A közösségek jóléte függ, hogyan munkálkodunk. Lásd: Jer 29:1-7, Felelősségünk van a helyzet helyes vagy reális önértékelésére, ahogy a százados viszonyult a vallási vezetőkhöz, Jézushoz, – nem vagyok méltó hogy a hajlékomba jöjj, de előtte a zsidó véneket kérte meg hogy közvetítsen Jézus és Ő közötte. A százados jó kapcsolatokat épített ki az ellenséggel, hiszen a zsidó vének hajlandók voltak segíteni neki.

Jn 5:1-9, A bethesdai medence Egy gyógyító angyal néha felkereste a bethesdai tavat, ilyenkor megmozdult a víz, és gyógyító erő áradt, de csak az tudott meggyógyulni, aki rögtön a víz megmozdulásakor elsőként be tudott jutni a medence vízébe. Verseny zajlott, de nem a vízben, hanem már a parton. Az erősek, a rámenősek, a gyorsak, s akik jó helyeket találtak, azok kedvezőbb helyzetben voltak. Vagy azok, akiknek voltak embereik, akik segítséget nyújthattak, előnyben voltak a többiekkel szemben. Amikor felkavarodott a víz, a gyógyulni vágyó emberek is felkavarodtak a medence környékén, akik a jó helyeken ültek, és tülekedésben vettek részt, utána nem biztos, hogy megmaradt a jó helyük. Jézus az ünnepre ér-kezik, de ahelyett, hogy ünnepelne, a bethesda tavához sétál, oda, arra a helyre, ahol emberek sokasága várja, hogy sorsuk, életük jobbra forduljon. Ahogy ma is sok ember segítséget remél, zsúfolt kormányhivatalokban, kórházakban, bíróságokon, szociális hivataloknál. Jézus nem ünnepelni megy, hanem ezek közé a szerencsétlen emberek kö-zé megy, mert Jézus megérti a szenvedő embereket.

Azokat választja Jézus, akik reménykednek, csalódnak, megkeserednek, és sokuk passzívitásba esik. Jézus hogy kér-dezhet olyat, – hogy akarsz-e meggyógyulni? Jézusnál sokkal többet jelent ez a kérdés, Ő túl lát a látható emberek viselkedésén, látja, hogy sokaknak a betegség, önsajnálat, egyfajta védelem, a felelősségtől való menekülés. Akarsz-e egyáltalán változtatni az életeden, vagy elviseled-e a változással járó felelősséget? Ez a beteg elmondja, hogy mások jóindulatára hagyatkozik, már régóta van ebben az állapotban, Jézus pedig nem kifogásokra figyel, hanem felelősséget helyez a beteg emberre. Mi a helyzet velünk? Mi akarunk testi betegségekből meggyógyulni, vagy a bűnöktől megszabadulni, vagy jó így ahogy van? Jézus lelki bénultságból, testi betegségekből meg tud szabadítani, de utána már hogy szabadok lettünk, nincs kifogás a felelősség-vállalás alól. Meg kell tanulnunk az élet nehézségeit Istennel együtt elviselnünk.

Döbrei Csaba, Felsőerdősori gyülekezet