2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

NEM FINOMKODIK AZ EVANGÉLIUM – INTERJÚ


Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Galambos Ádám, fotó: Magyari Márton Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Sztupkai Kristóf metodistaként tanul az evangélikus teológián. Az ötödik évfolyamos, teológus-lelkész szakos hallgatóval elhívásáról, a 21. századi egyház képéről és a misszió fontosságáról beszélgettünk.

&& Miért választottad a teológiát?

& &Bár lelkészcsaládból származom, mégis a meghatározó elhívásom 2003-ra tehető, amikor egy metodista táborban egyértelmű és világos istenélményt éltem meg. Ekkor fogalmazódott meg bennem a döntés is: Krisztust akarom követni. Megtérésemet követően egy hitmélyítő táborba mentem, ahol azt éreztem, hogy az Isten engem lelkésznek hív. Később ebben tovább erősödtem. Igent mondtam erre a szolgálatra, amire azóta is megerősítést kapok.

& &Metodista testvéreink képzése az Evangélikus Hittudományi Egyetemen zajlik. Mit jelent ez számodra?

&& Mivel a metodista egyháznak nincs Magyarországon teológiája, ezért a metodista hallgatók valamelyik másik protestáns teológián tanulnak. Vannak, akik a baptista teológiára mennek, de főként az evangélikus teológiára jövünk. Nagyon jó kapcsolat van a metodista egyház és az evangélikus teológia között, annak ellenére is, hogy olykor komoly különbségek is előfordulnak lelkiségi vagy bizonyos teológiai témák kapcsán. Ami számomra itt különösen meghatározó, az a szakmaiság, amivel a különböző teológiai stúdiumokat tanítják nekünk. Ez a tudományos közeg nagyon inspiráló.

& &A teológiát megelőzően pszichológia szakot végeztél. Ez a lelkészi hivatásodban nagy segítségedre lehet majd.

& &A lelkészi elhívásom már az érettségikor megvolt, de azt éreztem, hogy a teológia előtt szeretnék még valami mást is tanulni. Azt gondoltam, hogy a teológián az istenismeretet elsajátíthatom, de fontos az, hogy az embert is jól ismerjem majd. Abban bíztam, hogy a pszichológiai tanulmányaim ebben segítségemre lesznek. Nagyon sokat kaptam ettől, a látókörömet szélesítette az ott szerzett tudás.

& &A teológiai tanulmányaid alatt melyik terület vált különösen fontossá számodra?

& &Izgalmasan bontakozott ki előttem az Ószövetség világa. Érdekel az Ószövetség &misztikája& és az ott olvasott szimbólumrendszer, amit számomra izgalmas olykor mélylélektani megközelítésből is megvizsgálni. Ezenkívül nagyon fontos számomra az etika. Úgy látom, hogy a 21. században az etikai témák azok, amik igazán megosztják az egyházat, és korunk hitvallási helyzetei erkölcsi, etikai vonalak mentén fognak jelentkezni. Ezekről szeretnék minél szélesebb körben tanulni, hogy amikor majd bizonyos kérdésekről állást kell foglalnom, akkor azok valóban biblikus döntések legyenek.

& &Milyennek látod a 21. század egyházát?

&& Ma nagyon sokat beszélünk a formáról és a keretről. Ezek mind fontosak, de azt érzem, hogy a felekezetek sokszor szem elől tévesztik a tartalmat. Előfordul, hogy azért tompítjuk és finomítjuk az üzenetet, hogy többen jöjjenek be a templomainkba & de ha nem a lényeggel nyerjük meg az embereket, akkor közösségeink a lényegtelen dolgok köré fognak szerveződni. Örvendetes lenne a hangsúlyt a tartalomra visszavinni.

& &Hogyan lehet ma hiteles és megszólító Krisztus-képe az egyháznak?

& &Látnunk kell, hogy Krisztus keresztje valójában botrány! Azért van ereje, és azért hatásos az evangélium, mert nem finomkodik! A 21. század egyházának az ereje abban lenne, ha az evangéliumot, Krisztus keresztjét határozottabban tudnánk hirdetni. Jónak tartanám, ha a megtérésre gyakrabban hívna fel az egyház. A metodista egyház egyházrendjében azt olvassuk, hogy feladatunk Jézus Krisztus tanítványaivá hívni embereket, hogy a világ megváltozzon. Ebben én a Krisztus-központúságot, a tanítványképzést és az életújítást látom. Ha ezekre jobban fókuszálnánk, akkor az üzenetünk erősebb és hatásosabb lenne.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 15&16. számában jelent meg 2018. április 22-én.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...