ÉBREDÉSÉRT ÉS MEGÚJULÁSÉRT IMÁDKOZVA – VÉGETÉRT A 86. ÉVI KONFERENCIA
Tegnap ért véget egyházunk 86. Évi Konferenciája Szolnokon. A háromnapos tanácskozás szombati tematikus napja az Ébredés és megújulás címet viselte. Dr. Khaled A. László és Kurdi Zoltán vezetésével a bibliai alapoktól kezdve és a metodista történetek felidézésével a közösség az ébredés lényegét igyekezett megérteni, és Istentől elkérni: a rövid referátumok, igetanulmányok, kiscsoportos beszélgetések, énekek és imádságok mind azt a vágyat fejezték ki, hogy Isten Lelke ma is ébresszen fel, megtérésre vezessen. A konferencia zárásaként dr. Patrick Streiff püspök szolgált igei üzenettel, rámutatva a Krisztusban megtapasztalható szabadságra, amely az önmagunk körül való forgolódás helyett az Isten és embertársaink felé forduló szeretetet és szolgálatot jelenti.
A záróistentiszteletet követően a püspök felolvasta az újabb missziós év szolgálati beosztását. A legfontosabb változás, hogy Hajduné Cs. Erzsébet Nyíregyházán, Hecker Márton pedig Dombóváron folytatja szolgálatát. Raffael István 2018 szeptembertől Budapest-Óbudán, Kovács Donát pedig a Kaposvári Körzetben, Hetesen kezd gyakornoki szolgálatot. A vasárnapi napon a püspök a Szolnoki Körzetben maradt, ahol a János 20,1-10 alapján a feltámadás csodájáról, és az abban rejlő életváltoztató erőről tett bizonyságot igehirdetésében. Isten áldása és megújító kegyelme kísérjen minket az új konferenciai évben.