2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

HÚSVÉTI NYILATKOZAT 2018


Húsvéti üzenet 2018
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia & Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa
&& valóban feltámadt az Úr && (Lk 24,34)

Húsvét ünneplése esztendőről esztendőre arról tanúskodik, hogy Isten az élet oldalán áll. Egyházára bízta azt a hírt, hogy a keresztre feszített Jézus harmadnapon feltámadt. Így lett a Betlehemben született, a Golgotán keresztre feszített és a harmadik napon feltámadott Jézus a Krisztus, a mi Urunk és Megváltónk. Elmondhatjuk az Egyház Szentírásra alapozott bizonyságtételeként, hogy Jézus szerzett nekünk is bűnbocsánatot a kereszten, s feltámadásával legyőzte a bűn és a halál hatalmát.

Tapasztaljuk, hogy Isten népét ezen a húsvéton is körül veszi a világban uralkodó bűn, erőszak és halál. Tudjuk, hisszük és valljuk azonban a világ keresztyénségével együtt, hogy a mi Urunk az élő Jézus Krisztus, aki megváltotta és magáénak tudja népét. Így költözhet be Isten népe szívébe és életébe a nyugalom és boldogság, mert Jézus él!

Az egyház népe abban bízhat, hogy az élő Jézus Krisztus nem hagyja magára. Az ige hangzik. Ez által is a kereszténység, mint Isten népe, de a keresztény is, mint Isten gyermeke napról napra átélheti és megtapasztalhatja: milyen fontos az élet, mert az élet Jézusé, s aki Jézusé, azé az élet is! Isten áldásaként ezt a tudást, ismeretet, hitet és vallomást kívánjuk megélt tapasztalatként minden keresztényember életébe. Azért hisszük ennek fontosságát, mert ez ad nyugalmat, s ez sugároz boldogságot: Jézus Krisztus él, s vele él az Egyház.

Húsvét, 2018.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...