2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

III. ORSZÁGOS ROMA KONFERENCIA


„Tiszteld…!” – ez az egyetlen szó volt a ma megrendezett, III. Országos Roma Konferencia mottója Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. A mintegy 400 résztvevő a protestáns cigánymissziós összefogás keretében gyűlt össze, 5 egyház koordinációjában: református, evangélikus, baptista, metodista, és pünkösdi szervezéssel.

A napot az Alsózsolcai Metodista Gyülekezet kórusa nyitotta meg a közös dicsőítés vezetésével. Köszöntőt mondott Kurdi Zoltán metodista lelkész, cigánymissziós koordinátor, hangsúlyozva, hogy a tisztelet témában egyszerre kell gondolnunk az Istennel és az emberrel való kapcsolatunkra is. Langerné Viktor Katalin a szociális ügyekért és felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár asszony köszöntésében a tízparancsolatra mutatott rá, a szülők tiszteletének összefüggésében.

Az igehirdetés szolgálatát Erdei-Nagy László alsózsolcai metodista lelkész végezte, aki a prédikációjában kiemelte, hogy a tisztelet életgyakorlatban az engedelmességnek, a dicsőítésnek és a hálaadásnak is meg kell jelennie. A metodista gyülekezeteket Alsózsolca mellett, Abonyból, Kürtöspusztáról, Kaposvárról, Szolnokról, Pécsről és Budapestről érkező vendégek is képviselték.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...