2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

MI ATYÁNK HETE MŰVÉSZETI PROGRAMSOROZAT: KETTŐSPONT TÁRLAT AZ ASSISI SZT. FERENC TEMPLOMBAN


A Forrai iskolához is kötődő HATOK & Csoport tagjai (Gaszner Ildikó, Gerlóczy Gábor, Molnár- Göb Zoltán, Páczelt Andrea, Somogyi Ferenc, Vladár Csaba, Vladár Krisztina) az &Ars Sacra & 2017& és a &Miatyánk Hete& művészeti programsorozatának keretén belül egy egészen kivételes helyszínen & az Ybl Miklós építette & Bakáts téri, Assisi Szent Ferenc Plébániatemplom, csodálatos, neoromán altemplomában mutatta be azt a 28 nagy táblaképet, mely a Jelenések könyvének témáit, valamint az Apokalipszisről vallott sajátos, képi összegzéseket dolgozza fel a &Kettőspont& – című tárlaton. A művek az Istenben való létezés útjának, a vele való szüntelen kapcsolat átélésének egyéni üzenetét próbálják közvetíteni, mely során felfedezhetjük a &Csendesség perceit& és találkozhatunk véges időben a Végtelennel. A megnyitóra október 15-én vasárnap 19 órakor került sor, köszöntőt mondott Orbán György a Miatyánk Hete program művészeti vezető.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BEFEJEZŐDÖTT A BUDAKESZI MÁRTA MÁRIA OTTHON TETŐFELÚJÍTÁSA

BUDAKESZI | Megújult a Budakeszi Márta Mária Otthon. Június 30-ra elkészült a huszonöt időst ellátó ...