2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

REFORMÁTUS-EVANGÉLIKUS ZSINATI EMLÉKÜLÉS


Budapest, 2017. október 13. – A Fasori evangélikus és református templomok adtak helyszínt a reformáció kezdetének 500. évfordulóján megrendezett ünnepi istentiszteletnek és emlékzsinatnak. „Valójában csak Isten számít, ezért ünnepelhetünk félévezredes jubileumot!” – fogalmazott az ünnepség kezdetén a Fasori evangélikus templom lelkésze, Aradi György. A 10 órakor kezdődő úrvacsorás istentiszteleten az evangélikus templomban dr. Bogárdi Szabó István református és Gáncs Péter evangélikus püspökök prédikáltak. Az ünnepi zsinatra délután a református templomban került sor, ahol előadást tartottak dr. Reuss András és Köntös László. Egyházunkat Khaled A. László szuperintendens képviselte. Az emlékzsinat rövid nyilatkozatot fogadott el, amelynek szövege itt is elolvasható:

A reformáció kezdetének 500. évfordulóján reformátusok és evangélikusok együtt adunk hálát Istennek üdvözítő és megtartó munkájáért. Hálát adunk elődeinkért, akik felragyogtatták Jézus Krisztus nevét az Isten után vágyakozó világban, anyanyelvre fordították a Bibliát és kinek-kinek a maga nyelvén kezdték hirdetni az újjáteremtő Krisztus megváltó kereszthalálát és feltámadását. Jézus hordozza a tökéletes istenképet, az igaz emberséget, és Őbenne van elrejtve mindaz, amit méltó életnek nevezünk.

Ma, a hitünket megvalló úrvacsorás istentiszteletünkön és közös zsinatunkon kinyilvánítjuk Jézus Krisztusban megalapozott egységünket. Valljuk, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére (Fil 2,11). Nincs senki másban üdvösség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk (ApCsel 4,12).

Fájlaljuk, ha nem fáradoztunk a nekünk ajándékozott kegyelem mértéke szerint a keresztyén egyház egységén és nem tettünk bizonyságot szóval és saját életünkkel Krisztus szeretetéről. Mindazáltal reménységgel valljuk és hirdetjük az igaz beszédet: ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is (2Tim 2,11). Hisszük, hogy Isten Jézus Krisztusban öröktől megbékéltette magával a világot, és arra hív evangéliuma által, hogy béküljünk meg Vele mi is (2Kor 5,20).

Buzdítjuk testvéreinket az évszázados gyakorlat és megegyezések (Leuenberg, 1973) nyomán működő szószék- és úrvacsorai közösségre, mely a krisztusi egység megvalósításának és megélésének kiábrázolt példája.

A reformáció máig tartó folyamatot indított el Európában, erre a megújulásra ma is szükség van az igazságtalanságoktól gyötört, háborúkkal sújtott világban. A reformáció 500. évfordulóján újra elkötelezzük magunkat a testvéri egységre, az évszázados sebek gyógyítására, az anyaszentegyház szolgálatára minden nemzet és közösség javára.

Kérjük üdvözítő Istenünket, hogy tartson meg bennünket szeretetben, őrizzen és oltalmazzon hűségében és kegyelmében. Országa eljövetelét várjuk.

Jövel, Uram Jézus! Ámen!

Budapest, 2017. október 13.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...