PÜNKÖSD 2017 – AZ IGAZ EMBER HITBŐL ÉL!
„Az igaz ember hitből él!” – ez volt a mottója a Budapest VII. kerületében megrendezett pünkösdhétfői napnak, amelyen a Felsőerdősori és a Reménység Gyülekezet tagjai képviselték a metodista egyházat. Az alábbi beszámoló erről a napról ad hírt:
„Nyüzsgő életet hoztak a metodisták a Fasoron megrendezett ökumenikus pünkösdhétfői napra. A metodista pavilon éppen az evangélikus templom kijáratával szemben kapott helyett, a jól berendezett sátorban a gyereksarok kis asztalkái, székei, középen a könyvasztal, a másik sarokban a vendéglátás fontos kellékei foglaltak helyet: kávé, limonádé, sütemények, szendvicsek. Jó volt metodistának lenni ezen a napon. Egy aktív közösség mutatkozott be, reggel kilenctől délután ötig a munkatársak, segítők jó hangulatú sokasága vett körül minket. A naphoz jelentős részben hozzájárultunk ezen felül is: a Bolyki testvérek és a kecskeméti adventisták Reformációs Séta c. interaktív kiállításának meghívásával, és nem utolsó sorban a németországi metodista sátormisszió szolgálataival (ugrálóvár, mobiltemplom). Nagy élmény volt, teli van hálával a szívünk, hogy Luther, Kálvin és Wesley nyomdokain járva ma is tapasztaljuk a Lélek &mozgatását&, frissítő lendületét, bátorító erejét. Hatalmas köszönet mindenkinek, aki imádkozott értünk, személyesen szolgált, jelen volt!” (Felsősorban, 2017. júniusi szám)
Lehet közösen, közösségben és családias hangulatban ünnepelni pünkösd ünnepét! A budapesti Reformációi emlékparkban szervezett pünkösdhétfői együttlét megmutatta, hogy egy igazán felszabadult és sokrétű ünnep is lehet a pünkösdi találkozás. Egy példaértékű alkalmon jártunk.
A Budapest VII. kerület gyülekezeteinek szervezésében Erzsébetváros baptista, evangélikus, metodista és református gyülekezetei együtt ünnepelték pünkösd ünnepét, valamint a reformáció ötszázadik évfordulóját. De nem csak a kerület volt jelen, hanem a város számos más gyülekezete, többek között a pesti evangélikusok is csatlakoztak a közös ünnephez, így valódi ökumenikus közösségben élhettük át pünkösd üzenetét. &Mert az igaz ember hitből él& (Gal 3,11) alapján Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök igehirdetésében hangsúlyozta, hogy az első pünkösdkor nem valami elvonatkoztatott nyelven szólaltak meg a tanítványok, hanem &úgy szólt az ige, hogy mindenki a saját nyelvén értette meg Isten üzenetét.
Ez az a fantasztikus csoda, ami a pünkösd lényege és ezt ismerte fel a reformáció is: anyanyelven kell, hogy megértsem, hogy mit akar velem az Isten&. A minden korosztályra gondoló egész napos rendezvény bebizonyította, hogy egy egyházi ünnep túlmutathat a megszokott határokon. A gyermekekre gondolva a szervezők ugrálóvárral, játékos foglalkozásokkal, állatsimogatóval és aszfaltrajzolással is készültek.
A park mentén a gyülekezetek pavilonjai, reformációi nyomda, és a Gyülekezeti és Missziói Osztály sátra is helyet kapott, de jelen volt a Luther, a Kálvin és a Harmat Kiadó is. És ha már a reformátorok szóba kerültek, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Reformátorok sörén kívül magukkal a reformátorokkal is találkozni lehetett, ugyanis interaktív módon ismerhették meg a gyülekezetek tagjai és az arra sétálók a reformáció üzenetét és annak korát. A zenét kedvelők is igazi csemegében részesülhettek: a Bolyki Brothers, a Korál-sziget és a Szélrózsa Band is színpadra állt. A gimnázium dísztermében a reformáció emlékév kapcsán két fórumbeszélgetést is szerveztek. Csepregi András moderálásával Gáncs Péter, Khaled A. László, Kübler János és Somogyi Péter a reformáció üzenetéről beszéltek.
A másik fórumbeszélgetésen Galambos Ádám kérdései alapján Kodácsy Tamás, Kodácsy-Simon Eszter és Mohos Gábor az ökumené lehetőségeiről, valamint az egyház mai kihívásairól folytattak disputát. Az egész napos rendezvényről & melynek Erzsébetváros Önkormányzata és a Pesti Evangélikus Egyházmegye voltak a kiemelt támogató & az evangelikus.hu kérdésére Gáncs Péter elnök-püspök elmondta: &Öröm, hogy olyan pünkösdi ünnepet élhetünk ma át a Fasorban, ahol a családi együttlét, a gyülekezeti közösség és a jó hangulat egyszerre jelen van.& A reformáció ötszázadik évében szervezett közös pünkösdi ünnep kapcsán csak abban bízhatunk, hogy ez nem egy egyszeri alkalom volt, hanem lesz folytatás&
(Galambos Ádám)