Pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátásáról szóló megállapodást kötött a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyarországi Metodista Egyház (MME). A szerződés értelmében ezentúl a metodista egyház fenntartásában működő Forrai Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium számára is a Református Pedagógiai Intézet (RPI) nyújtja a szakmai-pedagógiai szolgáltatásokat. Az erről szóló dokumentumot május 4-én írták alá egyházunk zsinati székházában Budapesten. (reformatus.hu)
A metodista egyház jelenleg egyetlen közoktatási intézményt működtet, melynek 2013-ban lett a fenntartója. Csernák István leköszönő metodista szuperintendens megköszönte a &szeretetteljes és szakmai támogatást” a református egyház Zsinati Oktatásügyi Irodájának, amelynek vezetőjével & kellő pedagógiai-szakmai infrastruktúra hiányában & a kezdetektől együttműködtek.
Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke válaszul arról beszélt, hogy &eljöhet még az idő, amikor a metodista egyház segít minket”, mert ahogy fogalmazott: egyházunk &több emberöltőt is igénybe vevő munkában van”, szakmailag megalapozott keresztyén iskolarendszer létrehozásán fáradozik.
Egyben azt ígérte, a szakmai együttműködés során figyelembe fogják venni a metodista fenntartó és intézménye sajátosságait. A református egyház 171 intézménye 292 köznevelési feladatot lát el országszerte, munkájukat a Református Pedagógiai Intézet segíti. A megállapodás értelmében a metodista fenntartású intézmény velük azonos feltételek mellett veheti igénybe az RPI következő szolgáltatásait:
& pedagógiai értékelés;
& szaktanácsadás, tantárgygondozás;
& pedagógiai tájékoztatás;
& tanügy-igazgatási szolgáltatás az MRE 1995. évi I. törvényének 20.§-a alapján;
& a pedagógusok képzésének, továbbképzésének és önképzésének segítése, szervezése;
& tanulmányi, sport- és tehetséggondozó versenyek szervezése, összehangolása;
& tanulótájékoztató, -tanácsadó szolgálat;
& valamint a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók támogatásához kapcsolódó korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer működtetése.
A református oktatásügy a pedagógusok minősítési eljárásában is segítségére lesz a metodistáknak, pedagógiai szakértőiknek és szaktanácsadóiknak helyet biztosít az országos református szakértői névjegyzékben, valamint az országos református mesterpedagógus névjegyzékben. A megállapodás aláírásakor már a továbblépés lehetőségeiről is szó esett: a református fél felajánlotta a Református Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény szakmai segítségét is.
A találkozón Csernák István bemutatta utódját, a szuperintendensi tisztségbe április 17-én beiktatott Khaled A. Lászlót. Bogárdi Szabó István megköszönte metodista kollégája húsz éves szolgálata alatt mutatott alázatos szerénységét.