2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

BUDAPEST-ÓBUDA >>> MISSZIÓS STRATÉGIA 2015-2020


Évente álmodó napot tartunk, amelyen az éves stratégiánkat fogalmazzuk meg – ismertette a metodista egyház egyik legfiatalabb gyülekezetéről szóló beszámolóját Schauermann Andrea. Másfél havonta van vezetőségünk. Havonta van gyülekezeti találkozónk. A gyülekezet felépítése: istentisztelet, amely minden korosztálynak szól, tartalmas, biblikus. Emellett küldetésünk van, amelyet nyitásnak neveztünk. Küldetés ismerősök, barátok, munkatársak, szomszédok felé. De egész Óbuda és a Forrai Középiskola felé. A harmadik terület az &őrzés&. Felelősség egymásért, akik már oda tartozunk. Meg akarjuk egymást tartani, és befogadni. Folyamatosan imádkozva egymásért. Az istentisztelet része a teázás is. Különleges istentiszteleti alkalom az ifjúsági, &nem csak fiataloknak& istentisztelet. A közösség több házicsoportból áll (ifi, Angyalföld, Dél-Buda, Z63). Ezen kívüli csoportok: konfi, pest és óbuda házasköre, óbudai fiatal házaskör, alpha kurzus, esetleg hittanfolyam. Új formák: küldetésünk, túrázók, koncertek, ökumenikus programok, játszóház, felekezetközi misszió (Rema, Apológia, Mekdsz), filmklub, ökumenikus programok.

Pozitívum, hogy a vidékről feljövő fiatalokat meg tudja tartani ez a gyülekezet. Fiatalosnak, lendületesnek látjuk a gyülekezetet, sok értékes ember lehet itt. Követendő, hogy jól előkészítette a közös tervezés. Javaslat, hogy: „Csak így tovább!” – A Pesti Körzetben átvettük az istentisztelet utáni teázás programot, ami hasznos, mert benn tartja a közösséget a közösségben, alkalmat ad a közös beszélgetésre. Persze ehhez akarat is kell. Mindenkinek ajánljuk. A társasjáték estre is tettünk kísérletet Pesten: ez egy jó lehetőség a gyerekek megszólítására. – Egy 15 éves gyülekezet, friss közösség ez, nem cipel magával nehéz hagyományokat. A Forrai iskolával való kapcsolat sok új lehetőséget ad, a magvetés ideje ez, missziós kihatás, nagyon sok munka. – Hiányoltam: kereszténység Krisztushoz kötődést jelent. A kereszténység nem elmélet, hanem kapcsolat.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...