2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

AZ ISMERET ÉS A TANULÁS FONTOSSÁGÁT HANGSÚLYOZZÁK AZ IDEI REFORMÁCIÓ HÓNAPJÁBAN


Budapest, 2015. október 2., péntek (MTI) – Az ismeret, a helyes felismerés, az ezekhez szükséges oktatás és tanulás fontosságát hangsúlyozzák a reformáció hónapjának ez évi programjain – mondta Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

A reformáció hónapja október, amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció megindítója 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a Kálvin János vezette irányzat a református egyház alapja.

A MEÖT főtitkára elmondta: a mostani ünnep főként az oktatásról, Isten rendjéről szól, azt hirdetik, “mit kér tőlünk az Isten 2015-ben?”. Ezt megválaszolva Fischl Vilmos azt emelte ki: “figyelnünk kell a szentírásra”, és “figyelnünk kell Krisztusra”. Mint kiemelte: a reformáció megtanít a rendre, a helyes felismerésre, és hogy az életben folyamatosan szükség van a megújulásra.

A programsorozat csütörtökön (október 1-én) a budapesti Deák téri evangélikus templomban vette kezdetét. A következő rendezvényt szombaton Győrben tartják, amely arról szól majd, hogy egy keresztény nőnek mi a szerepe a családban, miként tudja átadni a keresztény szemléletet gyermekének. Október 11-én békési missziót tartanak, ahol Fekete Károly református püspök beszél majd.

Október 14-én Szegeden az ökumenikus tanács folyóiratának 90. jubileumát tartják, az ünnepi számban többek között a migrációval foglalkoznak. Október 18-án reformációi gálaestet tartanak, ahol Trócsányi László igazságügyminiszter “Reformáció és rend” címmel tart előadást.

Október 25-én közös úrvacsorával ünnepelnek, majd a reformáció emléknapján, október 31-én Budapesten, a Városligeti fasorban zárják a reformáció hónapját – fejtette ki Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára az M1 aktuális csatornán.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÖJTI ÚTMUTATÓ: ISTEN JELENLÉTÉBEN

A Missziós Tanács 2021. évi böjti útmutatójának e heti témája: Isten jelenlétében. Az útmutató célja ...