2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

VILÁGIMANAP 2015. MÁRCIUS 6.


Március 6-án pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját az idén a bahamai keresztény nők készítették el – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. Tájékoztatása szerint az imanap tematikája „az alázatos keresztény szolgálat témakörét járja körül”. A Bahama-szigeteken egyszerre van jelen a súlyos szegénység és a kisebb réteget érintő luxus életszínvonal. A világimanapot országszerte gyülekezetekben tartják meg, „együtt imádkozva az erőszak áldozataiért és a mélyszegénységben élőkért” – tette hozzá. A vezérgondolat az idén Jézusnak János evangéliumából vett kérdése: „Értitek, hogy mit tettem veletek?” Fischl Vilmos tájékoztatása szerint az ökumenikus világimanapot 1870 óta tartják meg világszerte, Magyarországon pedig az idén szervezi meg harmincadik alkalommal a MEÖT az eseményt. A főtitkár rámutatott arra: a résztvevők az ökumenikus tanács által megjelentetett kiadványok segítségével készülhetnek fel, hangolódhatnak rá az eseményre, „és élhetik meg az imanapi liturgia tartalmának kiteljesedését”. A világimanapra való felkészülést segítő anyagok elérhetők és letölthetők a www.meot.hu honlapon.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...