2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ALIANSZ IMAHÉT 2015


Az évről-évre megrendezésre kerülő Aliansz imahét Krisztussal, és az Ő, más közösségbeli követőivel való találkozást, a hitben való megerősödést és egymás hitéből is építkező bátorítást jelenti sokunknak. Ebben az évben a Úr imádságával, a Miatyánkkal fogunk foglalkozni napról napra. A napi bevezető gondolatok szerzője a kongói Matesso Akou lelkipásztor, aki több éve vezet egy francia nyelvű, kenyai gyülekezetet, ugyanakkor tanít egy teológián is. Ezen felelősségei mellett az Afrikai Evangéliumi Aliansz Teológiai Bizottságának titkára. Gondolatait Lakatos Lilla metodista lelkész fordította le. Az az imádságunk, hogy mindnyájan tanuljunk Urunktól imádkozni, változzunk, formálódjunk, alakuljunk a Megelevenítő, a Tanító és Vígasztaló által, míg ki nem formálódik bennünk a Krisztus! Az Aliansz honlapról letölthető az imaheti füzet!

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

AZ IMÁDSÁG MEGJELENÉSI FORMÁI – PESTI GYÜLEKEZETI TÁBOR

2019-ban bár kis létszámmal, ugyanakkor nagyon jó visszhanggal sikerült létrehozni a Pesti Körzet első gyülekezeti ...