2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

CAROL WHITE (+2014. ÁPRILIS 6.)


Sajnálattal és mély fájdalommal értesültünk arról, hogy Carol White testvérünk 2014. április 6-án súlyos betegsége után elhunyt! Az utóbbi időben Carol sokat szenvedett, nagy fájdalmai voltak és az utolsó ellenőrzés komoly áttétet mutatott, amit nem lehetett már orvosolni.
Carol és Mary 10 éve voltak először Magyarországon az első El Paso-i Önkéntes Csoporttal, és azután még négy alkalommal misszióztak magyarországi gyülekezeteinkben. Mindannyian emlékszünk csendes, de mégis jó humorú személyiségére, önzetlen segítőkészségére és mély, Krisztusban gyökerező hitére. Amikor Mary ment át a rákbetegség nehéz időszakán, ott állt mellette, biztatta, segítette. Most Mary tette ugyanezt; végig vele volt és bátorította ezekben a nehéz napokban.

Hálásak vagyunk mindazért, amit Carol értünk és egyházunkért tett, valamint mindazért, amit Isten benne nekünk ajándékozott! Családja, szerettei, valamint az El Paso-i St. Mark Gyülekezet számára Istenünk vigasztalását kívánjuk!

“Az istenfélőkben gyönyörködik az ÚR, azokban, akik az ő szeretetében bíznak.” (Zsolt 147,11)

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BEIKTATÁS LESZ A SZEKSZÁRDI METODISTA GYÜLEKEZETBEN

Szeptember 18-án iktatják be Vadászi Dániel teológus hallgatót (a képen) a Szekszárdi Metodista Gyülekezetben. A ...