2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

ELKEZDŐDÖTT A 2014-ES ALIANSZ IMAHÉT


2014. január 5-én a Keresztyén Testvér Gyülekezet imatermében kezdetét vette a felekezetek közötti közös imádság hete, az Aliansz imahét. &Hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el& & olvasható János evangéliumában az az ige, amely kifejezi: a keresztény egység minden különbözőség ellenére lehetséges. Az Aliansz imahét ennek a szellemiségnek megfelelően szerveződik szerte a világban és Magyarországon egyaránt. Kifejezni hívatott arra, hogy a felekezeti különbségek fölött áll a Szentírás igazsága, így lehetőség van a közös imádságra, az együttlét örömére.

Az imahét nyitóalkalmán a helyi gyülekezet köszöntője mellett a került baptista gyülekezetének kórusa szolgált. A kezdő imádságot Szeverényi János evangélikus lelkész mondta, míg a közösségről, az együttgondolkodás és megmaradás reményéről D. Szabó Dániel, az Aliansz elnöke tett tanúságot. Az imahét kezdő alkalmán Papp János, a Baptista Egyház elnöke &De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai birtokolni fogják azt& (4Móz 14,20) alapján hirdette Isten igéjét. Szuhánszky T. Gábor, az Aliansz magyarországi szervezetének főtitkára ismertette az ökumenikus társaság működését. A történeti áttekintést követően kitért arra, hogy az imahét szervezetük prioritást élvező tevékenysége, viszont emellett fontos hangsúlyt fektetnek a Házasság Hete kezdeményezésre ugyanúgy, mint a Piliscsabai Béthel Missziói Központban februárra megszervezésre kerülő közösségépítő hétvégére. Mint megtudtuk, a minden év augusztusában megvalósuló Balaton-Net konferencián az utóbbi években & fiatalok és idősek & közel ezren vettek részt. Az Aliansz főtitkár kitért arra is, hogy különös figyelmet kívánnak fordítani az egyházi státusztól elesett közösségek érdekérvényesítésére is.

A közös együttlét, a felekezetek együttes Úrhoz fordulása szellemében összegyűlt gyülekezet énekkel és imádsággal adott hálát az Úrnak a közösségért.

Az Aliansz imahét idén január 5-12 között kerül megrendezésre. Az imahét programjaihoz felekezettől függetlenül mindenki csatlakozhat.

Szöveg: Galambos Ádám – www.lutheran.hu

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

AJÁNDÉKAINK SZERINT SZOLGÁLUNK – METODISTA INTÉZMÉNYVEZETŐI TALÁLKOZÓ

„Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy ...