2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

„HALLJÁTOK AZ IGÉT!”


2013-ban immáron ötödik alkalommal kerül sor ökumenikus bibliaolvasásra Budapesten. A rendezvény alapgondolata, a pünkösd csodájára emlékezve valóságosan kivinni az utcán járó emberek közé a Szentírás szavait. A Bibliát gimnazisták, egyetemisták, közéleti személyiségek (művészek, sportolók, politikusok stb.) és egyházi szervezetek tagjai olvassák fel, a pünkösdi események leírásához híven, több nyelven. Ahogyan azt már a tavalyi évben is tettük, idén ugyancsak szeretnénk egy téma köré fonni a felolvasandó igéket. Mostani témánkat a Református Menekült Misszióval együtt szervezett kiállítás adja, amely a bibliaolvasás napján ugyancsak megtekinthető lesz a Deák téren. 2013 témája: &Jövevény voltam és befogadtatok&& (Mt 25,35)
A rendezvény időpontja:
2013. május 20. Pünkösd hétfő, 14:00-17:00
Helyszín: Deák Téri Evangélikus Templom lépcsője, Budapest

A rendezvényt a Magyar Bibliatársulat, a Református Közéleti és Kulturális Központ, a Kálvin Kiadó és a Luther Kiadó közösen szervezik.

A bibliaolvasást ökumenikus, zenés áhítat zárja.

Célunk: Pünkösd a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe a keresztyén egyházi naptárban. Gyakorlatilag ennek az eseménynek köszönhető az egyház léte, a hit maga. Mégis úgy tűnik, ez az ünnep nem kapja meg az őt megillető figyelmet. Akciónkkal szeretnénk tudatosítani az emberekben, hogy a Lélek ma is képes megszólítani, akit csak akar, és amikor csak akarja & akár az utcán séta közben, vagy éppen egy kávézóban ücsörögve is. Ehhez nem kell más, csupán olvasni vagy éppen felolvasni Isten Igéjét. A Biblia korában e két tevékenység egyet jelentett. Éppen ezért várunk mindenkit szeretettel (fel)olvasni és hallgatni, beszélgetni és örülni a Pünkösd ajándékának.

Mindenki részvételére számítunk, akinek fontos, hogy a Bibliát minél többen olvassák és tanuljanak Isten igéjéből. Kérjük, részvételi szándékát az rkkk@reformatus.hu, vagy az info@bibliatarsulat.hu címen jelezze.

&Legyen ott, ne gondoljon arra, hogy majd mások jönnek, mert ők is így gondolják!&

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

BÚCSÚ RAFFAEL ISTVÁNTÓL

Szomorú szívvel adunk hírt róla, hogy Nagyszombat délutánján, március 30-án, az Úr magához szólította értékes ...