2019. évi jeligénk
„Az ajtó előtt állok, és zörgetek!”
(Jelenések 3,20)

WENNER PÜSPÖKASSZONY A PÜSPÖKI TANÁCS ÉLÉN


Egy úrvacsorai istentisztelet részeként Larry M. Goodpaster, a Püspöki Tanács élén Rosemarie Wenner püspökasszony elődje, átadott neki egy kis kalapácsot. Ez a kalapács az Püspöki Tanács elnökségének szimbóluma. Beiktatásakor prédikációjában elmondta, hogy “Ne várjanak tőlem csodát a tanács elnökeként. De ne habozzanak ezt a csodát feltámadt Jézustól várni. Krisztus képes azt a csodát végrehajtani, hogy perspektívát és reményt adjon.”

Goodpaster püspök 2012 május óta volt az elnök. Ebben a két évben egyik célja az volt, hogy az egyházat a küldötti szerepre felkészítse. “Egyre több, és több gyülekezetet látok kimenni a világba.” Wenner erre reagálva elmondta, hogy “én ugyanott tudom folytatni.”

Ez a rang reprezentatív. Aki éppen a rangot betölti az Egyesült Metodista Egyház (United Methodist Church) Püspöki Tanácsát vezeti, de nincsen utasítási joga a grémium tagjai felett. A Generálkonferenciában a püspökök nem szavazhatnak és nem is foglalhatnak állást – kivéve ha ezt ritka esetekben külön engedélyezik. Ez az elnökre is vonatkozik. Az Egyesült Metodista Egyház világszerte 12 millió tagot számlál, ennek szellemi vezetését várják el a püspöki konferenciától, illetve a Generálkonferencia határozatainak végrehajtását.

Önnek mi a véleménye?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

x

Check Also

MÁJUSI EGYHÁZTANÁCS ÜLÉS – ÚJ TAGGAL

Május 10-én hétfőn délután tartotta online ülését a metodista Egyháztanács, amelyen első alkalommal vett részt ...