2005. november 22-én mutatták be a KESKENY UTAK Tanulmányok a Magyarországi Metodista Egyház történetéről című tanulmánykötetet a Kiscelli utcai egyházközpontban.
A könyvet bemutatták:
dr. Szigeti Jenő lektor,
Khaled A. László,
dr. Lakatos Judit
és Szuhánszky T. Gábor szerkesztők.
„Fontos évfordulót ünnepel 2005-ben egyházunk: 100 éve történt, hogy egy harminc éves drezdai metodista lelkésznek elég nagy hite volt ahhoz, hogy az 1898-as bácskai kezdetek után, bizakodással tekintve a jövő felé, a magyar fővárosban egyedül lásson neki a metodista misszió meg-alapításának. Otto Melle Budapesten, az Erzsébet körút 48. szám alatt 1905. november 16-án, csütörtökön tartotta meg az első metodista imaórát. Különös idők voltak ezek. Ebben a korban úgy látszik nem tűnt képtelenségek, hogy az ifjú, néhány éves magyar munka, az alig néhány lelkész, a nagy távolság és a szűkös anyagi lehetőségek ellenére egy ember &idegenben& lásson neki a gyülekezet építésnek. Valószínűleg hőskor ez. A nagy egyéniségek kora. Azoké, akiknek a jézusi keskeny útról szóló gondolata tömegek életét volt képes meghatározni. Ezeknek az embereknek minden bizonnyal egészen konkrét elképzeléseik voltak az Isten cselekvő irgalmáról, Jézus lehajló szeretetéről és a Szentlélek jelen való munkájáról. Ám ha gondolataik iránymutatóak is voltak, világosan kell látnunk, hogy utódaik életében újfajta istenképek, teológiai látások, egyéni meghatározottságú &keskeny utak& jelentek meg. Tanul-mánykötetünk egyháztörténeti írásaiban nem kívántuk eltitkolni, hogy a különböző korok egymást követő generációi & miközben ugyanazon a Szentháromság Istenhez vezető úton jártak &, más-más lelkiség képviselői voltak. Meggyőződésünk, hogy a metodista lelkiség különböző formáinak megismerése meggazdagítóan befolyásolhatja magyarországi jelenünket és jövőnket, metodista múltunk különböző színeiben ugyanis Isten megújító szándékát láthatjuk visszatükröződni.”
A kötet megvásárolható. Ára: 1700 Ft.
Bővebb információt a körzeti lelkészeknél, illetve a szuperintendensi irodában kaphatnak az érdeklődők.
hivatal@metodista.hu