Február 23-26. között a már hagyományossá vált helyszínen, a piliscsabai evangélikus missziói otthonban találkoztak egyházunk lelkészei és elöljárói. Majd negyven éve, hogy a felszentelt és laikus munkatársak először jöttek, jöhettek össze, hogy az egyház dolgait, a szolgálat kérdéseit testvéri közösségben beszéljék meg. Február 23-26. között a már hagyományossá vált helyszínen, a piliscsabai evangélikus missziói otthonban találkoztak egyházunk lelkészei és elöljárói. Majd negyven éve, hogy a felszentelt és laikus munkatársak először jöttek, jöhettek össze, hogy az egyház dolgait, a szolgálat kérdéseit testvéri közösségben beszéljék meg. A témák évről évre változnak, a szándék, a cél ugyanaz: egymás tapasztalataiból, hitéből épülni, az elkötelezettségben megerősödni, egymás terheiben osztozni. Az évi konferenciák az egyház ügyes-bajos dolgait rendezik el, az elöljárói konferenciák a közösséget építik. Az idei találkozó témája az évi jeligéhez kapsolódott: „Nem a félelemnek lelkét kaptátok” Erről szóltak a reggeli igetanulmányok, és ehhez a témához kapcsolódott Thalyné Kurdi Éva előadása személyes félelmeinkről. A konferenciának vendége volt Gulyás Kálmán egyhézügyi államtitkár, aki az egyházpolitika aktuális kérdéseiről tartott tájékoztatót. Az idén százéves budapesti gyülekezet történetéről Hecker Frigyes, Khaled László és Lakatos Judit tartottak előadást, a szombat délelőtt pedig az ifjúságé volt.