KRISZTUS A VALÓDI IGAZSÁG! - ORSZÁGOSALIANSZ IMAHÉT MEGNYITÓ A METODISTA EGYHÁZKÖZPONTBAN 2017.01.10.
Szöveg: Galambos Ádám, www.lutheran.hu

Budapest, 2017. január 8. – A világ sokféle kérdésére egy valódi válasz van, mely Jézustól érkezik, miszerint Ő az út, az igazság és az élet. A Krisztusban történő közösség, a testériség, azaz a keresztény közösség került az Aliansz imahét nyitó imaórájának a fókuszába. „Az összetöredezett világ vágyik arra, hogy elhozzuk a békességet” – hangzott az Aliansz imahét köszöntőjében. Valóban, a keresztény egység képe, a tiszta és igaz szó, a bibliai üzenet barátságos továbbadása lehetőséget teremthet arra, hogy felismerjük, hogy a múló értékek helyett a valódi igazságot kell keresnünk. A felekezeti egységben évről évre megrendezendő Aliansz imahét célja, hogy kifejezze a Krisztusban való egység erejét.

Így gyűltek össze a Magyarországi Metodista Egyház székházának templomában többek között a református, az evangélikus, a baptista, a pünkösdista, az OM-misszió, a Golgota gyülekezet, az adventista és a baptista felekezetek vezetői és hívei, hogy testvéri közösséget alkotva együtt adjanak hálát az Úrnak. Az ünnepi nyitó imaórán Pásztor Zsófia, a metodista gyülekezet lelkésze kiemelte, hogy nemcsak ünnepnapokon vagy ökumenikus rendezvényeken, hanem „a mindennapokban is érdemes a felekezeti közösségre gondolni, arra, hogy egységben vagyunk”.

„Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6b) – ennek az igének alapján tartotta meg ünnepi igehirdetését Végh Tamás. A református lelkipásztor a bűn és bűnbocsánat kérdésén keresztül rámutatott, hogy az ember megromlott természetét sem önmaga, sem a világ nem képes helyreállítani. „A bűnre Isten megoldása nem az ember önmegváltása, hiszen Ő tudja, hogy ember erre nem képes. Arra csak Jézus Krisztus által van lehetősége az embernek” – fogalmazott. A Budapest-Fasori Református Egyházközség nyugalmazott lelkipásztora beszédében arra is figyelmeztetett, hogy az emberi természetből adódóan „igazságtalan emberekként követeljük az igazságot, miközben magunk is a »léc alatt« vagyunk”. A lelkipásztor elmondta, hogy – úgy, ahogy a szőlőmunkások példázatán keresztül Jézus ezt pontosan meghatározza – az isteni igazság és az emberi igazság nem azonos. „Isten egyetlen egyszer volt igazságtalan, akkor is saját fiával, amikor Jézus miértünk a golgotai kereszten – a mi bűneink bocsánatára – szenvedett.”

Az Aliansz imahét nyitó imaóráján a felekezetek képviseletében a jelenlévő egyházi képviselők imádságot mondtak. Az Úrhoz fordultak többek között a reformációért és a megújulásért, a keresztények egységéért, a misszióért, az üldözött keresztényekért, népünkért, a házasságokért, a közösségért, a fiatalokért és az idősekért.

Az imaórán Horváth István a szervezet programjait ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Az Aliansz főtitkára elmondta, hogy az Aliansz imahetet – melynek a programfüzete itt érhető el – a fővároson kívül számos vidéki településen is megrendezik. A főtitkár ajánlotta továbbá a Házasság Hete, az ökumenikus imahét, a BalatonNET, az Ez az a nap rendezvényeit, valamint egy új kezdeményezésről, az Imádság Budapestért részleteiről is beszámolt. „Minden héten egy-egy metrómegálló környékén élőkért fogunk imádkozni” – fogalmazott.

Az Aliansz imahét nyitó imaórájának végén Szeverényi János evangélikus lelkész, az Aliansz – Magyar Evangéliumi Szövetség elnöke mondott áldást. Az Aliansz imahetet 2017. január 8–15. között rendezik meg. Az imahét programjaihoz felekezettől függetlenül mindenki csatlakozhat.
Oldal tetejére
Vissza a hírek listájához
KERESÉS

NAPI IGE
Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek... (Ézs 41,10)
www.csendespercek.hu

DÁTUMSOROLÓ

Országos Női Csendesnapok
Nyíregyháza, 2016. október 6-9.

Országos Roma Csendesnapok
Alsózsolca, 2016. október 21-23.

Országos Hálaadó Nap
Szekszárd, 2016. november 5.




LINKAJÁNLÓ

Csendes Percek
Biblia lapklub
Noé bárkája
Kisegyház-Kutató Egyesület
Egyháztörténeti Szemle
Metodista lapklub
Püspöki Kerület
Gyülekezeti Missziós Stratégia 2015-2020
United Methodist Church



WIKIPEDIA AJÁNLAT

Metodizmus
Angol Metodista Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Egyesült Metodista Egyház (UMC)
Püspöki Methodista Egyház
John Wesley
Charles Wesley
John Mott
---
Magyar metodisták:
Funk Márton
Hecker Ádám
Hecker Henrik
Melle Ottó
Szabó Andor
Szalós Artúr
Szécsey János
Szuhánszki János
Tessényi János
Wladár Antónia
Zimre Gyula
---
Híres metodista zenészek:
Charles Wesley
Ira David Sankey
Philip Paul Bliss
Thomas Olivers
---
Angol nyelvű ajánlat:
Metodista püspökök listája
Évi konferenciák listája
Generálkonferencia


© Magyarországi Metodista Egyház     Felelős szerkesztő: Csernák István - hivatal@metodista.hu     Készítette: Gedeon Bt.