40 ÉVES A LEUENBERGI KONKORDIA 2013.03.13.

1973. március 9-17. között a svájci leuenbergi konferenciaközpontban gyűltek össze az európai protestáns, evangélikus, református egyházak képviselői, hogy aláírják a Leuenbergi Konkordiát. A leuenbergi közösséghez a metodisták 1997-ben csatlakoztak. A tagegyházak a "Leuenbergi Konkordátum" 1973-as elfogadása óta ún. szószéki és úrasztali közösségben vannak egymással, ami annyit tesz, hogy lelkészeik egymás gyülekezeteiben prédikálhatnak, illetve kiszolgáltathatják az úrvacsora szentségét. A szervezet eredeti neve, egészen 2003-ig Leuenbergi Közösség volt, azóta a Protestáns Egyházak Európai Közössége a hivatalos elnevezés (GEKE). Mit tartalmaz a konkordia? A szövegét az alábbiakban közöljük.

1. Ezt az egyezményt elfogadó lutheránus, református és ezekből alakult uniált egyházak, valamint a valdensek és a cseh testvérek velük rokon előreformátori egyházai, hitkérdésekben folytatott párbeszédjük alapján, az evangélium itt következő közös értelmezését állapítják meg. Az evangélium közös értelmezése teszi lehetővé számukra, hogy az egyházi közösséget kinyilvánítsák és megvalósítsák. Hálát adva Istennek azért, hogy egymáshoz közelebb jutottak, egyúttal megvallják, hogy az egyházban az igazságért és az egységért folyó tusakodást mulasztás és szenvedés is kísérte és kíséri.

2. Az egyház egyedüli alapja Jézus Krisztus, aki az igehirdetés és a sákramentumok által üdvösséget ajándékoz, s ez által összegyűjti, és küldetéssel bízza meg az egyházat. Reformátori felismerés szerint tehát az egyház igazi egységéhez szükséges és elégséges az evangélium tiszta tanításában és a sákramentumok helyes kiszolgáltatásában való egyetértés. Ezekből a kritériumokból vezetik le az érintett egyházak az egyházi közösség értelmezését, amelynek kifejtése itt következik.

I. A közösséghez vezető út

3. A reformátori atyákat hitük és lelkiismeretük vezette akkor, amikor a teológiai gondolkodás és az egyházi cselekvés módjának lényeges különbségei láttán, a sok közös vonás ellenére sem látták annak lehetőségét, hogy az elkülönülést elkerüljék. A résztvevő egyházak ezzel az egyezménnyel elismerik, hogy egymáshoz való viszonyuk a reformáció óta megváltozott.

1. Közös szempontok a reformáció kibontakozása idején

4. Történeti távlatból ma világosabban felismerhető az, ami a reformáció egyházainak bizonyságtételében az ellentétek dacára közös volt: az evangélium felszabadító és bizonyosságot adó új megtapasztalásából indultak ki. A felismert igazságért síkra szállva, a reformátorok mindegyike összetűzésbe került kora egyházi hagyományaival. Ezért egybehangzóan vallották, hogy az életet és a tanítást az evangélium eredeti és tiszta szentírási bizonyságtételéhez kell szabni. Egybehangzóan tettek bizonyságot arról, hogy Isten feltétlen kegyelme Jézus Krisztus életében, halálában és feltámadásában mindazoké, akik hisznek ebben az ígéretben. Egybehangzóan vallották, hogy az egyház cselekvését és életformáját egyedül az a megbízatás és parancs szabhatja meg, amely e tanúságtételnek az egész világon történő hirdetését írja elő. Vallották, hogy az Úr igéje előbbre való, mint a keresztyén gyülekezet bármilyen kifejezési formája. Az egész keresztyénséggel együtt elfogadták, és az óegyházi hitvallások nyomán újra megvallották Isten hármas egységét és Jézus Krisztus istenemberségét.

2. A jelenlegi egyházi helyzet megváltozott feltételei

5. A reformáció egyházaiban a négyszáz éves történelem folyamán az újkor kérdéseire adott teológiai válaszok, a Szentírás-kutatás fejlődése, az egyházi megújulási mozgalmak és az újra felfedezett ökumenikus távlat a gondolkodás és az élet egymáshoz hasonló új formáit alakították ki. Ezek természetesen a felekezeti határok felett húzódó új ellentéteket is magukkal hoztak. Ugyanakkor, különösen a közös szenvedések idején, újra és újra megtapasztalhatták a testvéri közösséget is. Mindez arra késztette az egyházakat – különösen az ébredési mozgalmakat követően –, hogy mind a bibliai bizonyságtételt, mind a reformátori hitvallásokat koruk számára aktualizálják. Ily módon megtanulták, hogyan különböztessék meg a reformátori hitvallások bizonyságtételének tartalmát azok történetileg meghatározott gondolkodási formáitól. Mivel ezek a hitvallások az evangéliumról mint Istennek Jézus Krisztusban adott élő igéjéről tesznek bizonyságot, nem lezárják, hanem megnyitják az evangélium kötelező és mérvadó továbbításának útját, és arra szólítanak fel, hogy ezt az utat a hit szabadságával járjuk.

II. Az evangélium közös értelmezése

6. A résztvevő egyházak a következőkben látják az evangéliumnak azt a közös értelmezését, amely az egyházi közösség megalapozásához szükséges.

1. A megigazításról szóló hír mint Isten szabadító kegyelmének üzenete

7. Az evangélium Jézus Krisztusról, a világ üdvösségéről mint az Ószövetség népének adott ígéret beteljesedéséről szóló üzenet.

8. a) Az evangélium helyes értelmezését a reformátori atyák a megigazításról szóló tanításban fejezték ki.

9. b) Ez az üzenet Jézus Krisztusról tesz bizonyságot, aki emberré lett, és akiben Isten közösségre lépett velünk, emberekkel; aki kereszthalált halt és feltámadott, aki magára vette Isten ítéletét, és ezzel tanúskodott Istennek a bűnös ember iránti szeretetéről; és aki el fog jönni, hogy mint Bíró és Megváltó teljességre juttassa a világot.

10. c) Isten az Ő Igéje és Szentlelke által minden embert megtérésre és hitre hív, és a bűnös, de hívő embernek igazságosságot ígér Jézus Krisztus által. Aki hisz az evangéliumban, Krisztusért Isten előtt igaz ember, és megszabadult a törvény vádja alól. Naponként bűnbánatot gyakorolva és megújulva, a gyülekezettel együtt dicsőíti Istent és szolgálja embertársait, azzal a bizonyossággal, hogy Isten egykor teljességre viszi az Ő országát. Így teremt Isten új életet és így indítja el a világban az új emberiséget.

11. d) Ez az üzenet a keresztyén embereket szabaddá teszi a világban végzett felelős szolgálatra, és késszé arra, hogy ezért a szolgálatért szenvedni is tudjanak. Felismerik, hogy Isten számon kérő és ajándékozó akarata az egész világra kiterjed. Síkra szállnak az egyes emberek és a különböző népek közötti igazságosságért és békéért. Ez szükségessé teszi, hogy másokkal együtt mindenben a józan és szakszerű megfontolást keressék és alkalmazzák. Az a bizonyosság vezeti őket, hogy a világ Isten kezében van, az ítéletkor pedig neki tartoznak felelősséggel.

12. e) Az evangéliumnak ez az értelmezése az óegyházi hitvallások talaján történik, és a reformátori hitvallások azon közös meggyőződésének szellemében, hogy a Szentírás szíve az a hír, hogy Jézus Krisztus a mi egyedüli Üdvözítőnk és Közbenjárónk, az egyház igehirdetésének mércéje pedig a megigazításról szóló híradás, mint Isten szabad kegyelmének üzenete.

2. Igehirdetés, keresztség és úrvacsora

13. Az evangéliumról számunkra alapvetően az apostolok és próféták igéje tanúskodik az ó- és újszövetségi Szentírásban. Az egyháznak az a feladata, hogy az evangéliumot továbbadja az élő igehirdetés, a személyes lelkigondozás, valamint a keresztség és az úrvacsora által. Az igehirdetésben, a keresztségben és az úrvacsorában Jézus Krisztus van jelen a Szentlélek által. Az emberek így részesülnek a Krisztus által nyert megigazításban, az Úr pedig így gyűjti az Ő egyházát. Így maga az Úr munkálkodik az Ő gyülekezetében, a sokféle tisztség és szolgálat, valamint a tagok tanúságtétele útján.

14. a) A keresztség

A keresztséget az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében vízzel szolgáltatjuk ki. Általa Jézus Krisztus a bűn és a halál rabjává lett embert visszavonhatatlanul felveszi üdvözítő közösségébe, hogy új teremtéssé tegye. A megkeresztelt embert a Szentlélek erejével gyülekezetébe hívja, hitben való életre, naponkénti bűnbánatra és az Ő követésére indítja.

15. b) Az úrvacsora

Az úrvacsorában a feltámadott Jézus Krisztus mindenkiért feláldozott testében és vérében önmagát adja nekünk az ígéret igéje által, a kenyér és a bor színe alatt. Ezáltal adja nekünk a bűnbocsánatot, és felszabadít minket a hitben való új életre. Újra megtapasztalhatjuk, hogy testének tagjai vagyunk. Erőt ad nekünk embertársaink szolgálatához.

16. Amikor az úrvacsorát ünnepeljük, Krisztus halálát hirdetjük, aki által Isten kiengesztelte a világot. Vallást teszünk a feltámadt Úr jelenlétéről. Az Úr hozzánk jövetelén örvendezve várjuk az Ő dicsőséges visszajövetelét.

III. Egyetértés a reformáció korabeli, egymást elítélő nyilatkozatok kérdésében

17. Azok az ellentétek, amelyek a reformáció kora óta a lutheránus és református egyházak között az egyházi közösséget lehetetlenné tették, és egymást kölcsönösen elutasító nyilatkozatokhoz vezettek, az úrvacsora, a krisztológia és a predestináció tanítását érintették. Komolyan vesszük az atyák döntéseit, de ezekről az ellentétekről ma a következőket mondhatjuk:

1. Az úrvacsora

18. Az úrvacsorában a feltámadott Jézus Krisztus mindenkiért feláldozott testében és vérében önmagát adja nekünk az ígéret igéje által, a kenyér és a bor színe alatt. Fenntartás nélkül adja önmagát mindenkinek, aki a kenyeret és bort veszi; a hívők az úrvacsorát üdvösségükre, a hitetlenek pedig saját ítéletükre veszik.

19. Jézus Krisztusnak testében és vérében adott közösségét nem választhatjuk el magától az evéstől és ivástól. Minden olyan kísérlet, amely Krisztus úrvacsorai jelenlétének értelmezésénél eltekint ettől a cselekménytől, azzal a veszéllyel jár, hogy elhomályosítja az úrvacsora értelmét.

20. Ahol ez az egyetértés megvan az egyházak között, ott a reformátori hitvallások elítélő kijelentései nem vonatkoztathatók ezen egyházak jelenlegi tanítására.

2. A krisztológia

21. A valóságos ember Jézus Krisztusban az örökkévaló Fiú, azaz maga Isten adta oda önmagát üdvösségül az elveszett emberiségnek. Az ígéret igéje által és a sákramentumok által a Szentlélek, azaz maga Isten teszi számunkra jelenvalóvá Jézust mint Megfeszítettet és Feltámadottat.

22. Mivel ily módon hisszük, hogy Isten önmagát adta nekünk az Ő Fiában, a hagyományos, történelmileg meghatározott gondolkozási sémákra tekintettel ma az a feladatunk, hogy új módon érvényesítsük egyrészt a református hagyománynak azt a szándékát, amellyel Jézus istenségének és emberségének érintetlenségét hangsúlyozta, másrészt a lutheránus hagyománynak azt a szándékát, amellyel Jézus személyének teljes egységét hangsúlyozta.

23. Ilyen tényállás mellett ma nem azonosulhatunk a korábbi elítélő nyilatkozatokkal.

3. A predestináció

24. Az evangélium azt az ígéretet tartalmazza, hogy Isten feltétel nélkül elfogadja a bűnös embert. Aki ebben bízik, az bizonyos lehet üdvössége felől, és magasztalhatja Istent kiválasztásáért. Kiválasztásról tehát csak a Krisztusban nyert üdvösségre szóló elhívás szem előtt tartásával beszélhetünk.

25. A hívő ember azt tapasztalja ugyan, hogy az üdvösség üzenetét nem mindenki fogadja el, mégis tiszteletben tartja Isten munkálkodásának titkát. Egyszerre teszünk bizonyságot az emberi döntés komolyságáról és Isten egyetemes üdvakaratának realitásáról. A Szentírás Krisztusról szóló tanúsága alapján nem tételezhetjük fel Istennek olyan örök végzését, amellyel bizonyos személyeket vagy népeket véglegesen kárhozatra ítélt.

26. Ahol ez az egyetértés az egyházak között megvan, ott a reformátori hitvallások elítélő kijelentései nem vonatkoztathatók ezen egyházak jelenlegi tanítására.

4. Következtetések

27. Ahol elfogadják ezeket a megállapításokat, ott a reformátori hitvallások elítélő kijelentései nem vonatkoztathatók az úrvacsoráról, a krisztológiáról és a predestinációról szóló jelenlegi tanításra. Nem minősítjük tárgyszerűtlennek atyáink elítélő kijelentéseit, de azok többé nem akadályai az egyházi közösségnek.

28. Egyházaink között jelentős különbségek vannak az istentisztelet formáiban, a kegyesség megnyilvánulásaiban és az egyházi rendtartásokban. Ezeket a különbségeket a gyülekezetekben gyakran erősebben érzékelik, mint a hagyományos tanításbeli ellentéteket. Az Újszövetség szerint és az egyházi közösség reformátori kritériumai alapján azonban mégsem tudunk ezekben a különbségekben egyházainkat elválasztó tényezőket látni.

IV. Az egyházi közösség kinyilvánítása és megvalósítása

29. Az egyházi közösség ezen egyezmény értelmében azt jelenti, hogy különböző hitvallású egyházak az evangélium értelmezésében elért egyetértésük alapján igeközösségre és sákramentumi közösségre lépnek egymással, és bizonyságtételükben és a világért végzett szolgálatukban minél nagyobb egységre törekednek.

1. Az egyházi közösség kinyilvánítása

30. Az egyezmény elfogadásával egyházaink – hitvallásaik iránti elkötelezett hűségük és saját hagyományaik figyelembe vételével – kinyilvánítják, hogy:

31. a) Egyetértenek az evangélium értelmezésében, ahogyan az a II. és III. részben kifejezésre jutott.

32. b) Hitvallási irataikban egymás tanítását elítélő nyilatkozataik a III. részben foglalt megállapítások értelmében nem érintik az egyezményt elfogadó egyházak jelenlegi tanítását.

33. c) Egymással szószéki és úrvacsorai közösségre lépnek. Ez magában foglalja az ordináció kölcsönös elismerését és az úrvacsora közös ünneplésének lehetőségét.

34. Ezekkel a megállapításokkal az egymással való egyházi közösséget kinyilvánítottuk. Ezzel megszűnt minden elválasztó akadály, amely a XVI. század óta e közösségnek útjában állt. A résztvevő egyházak meg vannak győződve arról, hogy ők együtt és közösen tagjai Jézus Krisztus egy egyházának, és hogy az Úr felszabadította és elkötelezte őket a közös szolgálatra.

2. Az egyházi közösség megvalósítása

35. Az egyházi közösség az egyházak és a gyülekezetek életében valósul meg. A Szentlélek egyesítő erejébe vetett hittel együtt végzik bizonyságtételüket és szolgálatukat, és arra törekednek, hogy az elért közösséget megerősítsék és elmélyítsék.

36. a) Bizonyságtétel és szolgálatAz egyházak igehirdetése hitelesebb lesz a világban, ha az evangéliumról egyetértésben tesznek bizonyságot. Az evangélium felszabadítja és összeköti az egyházakat a közös szolgálatra. Ez a szolgálat mint szeretetszolgálat a szükséget szenvedő ember felé fordul, és igyekszik szükségének okait megszüntetni. Ha a világban igazságosságra és békére törekszünk, ez egyre inkább megköveteli tőlünk a közös felelősségvállalást.

37. b) Teológiai feladatok

Az egyezmény érintetlenül hagyja a résztvevő egyházakban a hitvallások kötelező érvényességét. Az egyezmény nem akar új hitvallás lenni. Központi kérdésben elért egyetértést jelent, amely lehetővé teszi a különböző hitvallású egyházak közösségét. Közös bizonyságtételükben és közös szolgálatukban ez az egyetértés fogja vezérelni a résztvevő egyházakat, a tanítás kérdéseiben pedig az egymás közötti folyamatos párbeszédre kötelezik magukat.

38. Az evangélium közös értelmezését, amelyen az egyházi közösség alapul, tovább kell mélyíteni, a Szentírás bizonyságtételén mérni, és állandóan naprakésszé tenni.

39. Az egyházaknak az a feladatuk, hogy tovább is foglalkozzanak a résztvevő egyházakban lévő és a közöttük fennálló tanbeli különbségekkel, tudván, hogy azok immár nem elválasztó akadályok. Ezek közé tartoznak: a Szentírás, a hitvallások és az egyház értelmezésével kapcsolatos hermeneutikai kérdések; a törvény és az evangélium viszonya; a keresztelési gyakorlat; az egyházi hivatal és az ordináció; a két birodalom tana illetve a Jézus Krisztus királyságáról szóló tanítás; az egyház és a társadalom. Ezek közé azokat a kérdéseket is fel kell venni, amelyek a bizonyságtétel és a szolgálat, az egyházi rend és gyakorlat terén fognak felmerülni.

40. Közös örökségük szellemében a reformátori egyházaknak szembe kell nézniük a teológiai polarizálódás ma jelentkező tendenciáival. A velük kapcsolatos kérdések gyakran mélyrehatóbbak, mint a lutheránus–református ellentéteket keltő korábbi tankülönbségek.

41. Egyházaink közös teológiai feladata lesz az, hogy különböző torzításokkal szemben az evangélium igazságát ki is mondják, s el is határolják.

42. c) Szervezeti következmények

Az egyházi közösség kinyilvánításával nem kívánunk befolyni részletekbe menő egyházjogi szabályozásba, sem az egyházak között, sem az egyházakon belül. Ilyen jogszabályalkotások esetén azonban az egyházak vegyék figyelembe az egyezményt.

43. Általában érvényes az, hogy a szószéki és úrvacsorai közösség kinyilvánítása, valamint az ordináció kölcsönös elismerése nem érinti az egyházakban a lelkészek alkalmazására, a lelkészi szolgálat végzésére és a gyülekezeti élet rendjére vonatkozóan érvényben lévő rendelkezéseket.

44. Egyes résztvevő egyházak szervezeti egyesítésének kérdését csak az érintett egyházak konkrét élethelyzetében lehet mérlegelni. Ennek a kérdésnek vizsgálatánál a következő szempontokra kellene figyelni:

45. Az olyan egyesítés, amely csökkenti az igehirdetési gyakorlat, az istentiszteleti élet, az egyházi rend, valamint a diakóniai és társadalmi tevékenység eleven sokféleségét, ellenkezik a most kinyilvánított egyházi közösség lényegével. Másfelől bizonyos helyzetekben az egyház szolgálata kívánja meg – éppen a bizonyságtétel és a jó rend kedvéért – a szervezeti-jogi egyesítést. Ha az egyházi közösség kinyilvánításából ilyen szervezeti következmény származik, annak nem szabad csorbítania a kisebbségi egyházak döntési szabadságát.

46. d) Ökumenikus szempontok

Amikor a résztvevő egyházak egymás között kinyilvánítják és megvalósítják az egyházi közösséget, akkor tettüknek mozgató rugója az az elkötelezettség, hogy valamennyi keresztyén egyház ökumenikus közösségét kívánják szolgálni.

47. Európai egyházi közösségüket úgy értelmezik, mint lépést e cél felé. Bíznak abban, hogy ha nekik sikerült legyőzniük a korábbi elkülönülést, akkor ez hatással lesz a hitvallásilag rokon egyházakra mind Európában, mind más földrészeken, és készek is arra, hogy velük együtt mérlegeljék az egyházi közösség lehetőségét.

48. Ez a reménység vonatkozik a Lutheránus Világszövetség és a Református Egyházak Világközössége egymáshoz való viszonyára is.

49. A résztvevő egyházak ugyanígy remélik azt is, hogy az egyházi közösség új ösztönzést ad más hitvallású egyházakkal való találkozásra és együttműködésre. Kinyilvánítják, hogy készek a hitvallási-teológiai párbeszédet e nagyobb távlat érdekében kibővíteni.
Oldal tetejére
Vissza a hírek listájához
KERESÉS

NAPI IGE
Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson. (Ézs 59,1)
www.csendespercek.hu

DÁTUMSOROLÓ



87. Évi Konferencia
Budapest, 2019. április 25-28.




LINKAJÁNLÓ

Csendes Percek
Biblia lapklub
Noé bárkája
Kisegyház-Kutató Egyesület
Egyháztörténeti Szemle
Metodista lapklub
Püspöki Kerület
Gyülekezeti Missziós Stratégia 2015-2020
United Methodist Church



WIKIPEDIA AJÁNLAT

Metodizmus
Angol Metodista Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Egyesült Metodista Egyház (UMC)
Püspöki Methodista Egyház
John Wesley
Charles Wesley
John Mott
---
Magyar metodisták:
Funk Márton
Hecker Ádám
Hecker Henrik
Melle Ottó
Szabó Andor
Szalós Artúr
Szécsey János
Szuhánszki János
Tessényi János
Wladár Antónia
Zimre Gyula
---
Híres metodista zenészek:
Charles Wesley
Ira David Sankey
Philip Paul Bliss
Thomas Olivers
---
Angol nyelvű ajánlat:
Metodista püspökök listája
Évi konferenciák listája
Generálkonferencia


© Magyarországi Metodista Egyház     Felelős szerkesztő: Csernák István - hivatal@metodista.hu     Készítette: Gedeon Bt.