Tanításunk alapjai és teológiai megbízatásunk

Tartalom:

1 Teológiai örökségünk
2 Tanításunk története
3 Tanításunk alapjai és az Általános Szabályok
4 Teológiai megbízatásunk

1 Teológiai örökségünk

A Metodista Egyház (UMC, EMK) vallást tesz az Istenbe vetett történelmi keresztyén hit mellett. Vallja, hogy Isten Jézus Krisztusban emberré lett a megváltásunkért, és a Szentlélek által nem szűnik meg munkálkodni az emberiség történelmében. A kegyelem szövetségében élve Jézus Krisztus uralma alatt részesülünk Isten eljövendő országának első gyümölcseiben, és reménységgel imádkozunk azért, hogy ez mind a földön, mind a mennyben, teljes mértékben megvalósuljon.

Teológiai örökségünk és jelen teológiai feladatunk arra irányul, hogy az ember életének állandóan jelenlévő krízisei között újra és újra megragadja Isten hatalmát és Jézus Krisztusban való szeretetét.

Hitbeli elődeink tanúságot tettek az apostoli bizonyságtételben található ősi keresztyén üzenet mellett azáltal, hogy azt saját körülményeik között alkalmazták. Prédikálásuk és tanításuk a Szentíráson alapult, ahogyan az a keresztyén üzenet mellett azáltal, hogy azt saját körülményeik között alkalmazták.

Prédikálásuk és tanításuk a Szentíráson alapult, ahogyan az a keresztyén hagyományokban kiformálódott, a keresztyén tapasztalat által megelevenedett és az értelem vizsgálódás által letisztult.

Munkálkodásuk arra ösztönöz és bíztat bennünket, hogy adjuk tovább az üdvözítő evangéliumot a szükségben lévő és vágyakozó világ számára.

Egyetemes keresztyén örökségünk

A metodisták magukénak vallják minden kor és minden nemzet közös keresztyén örökségét. Ez az örökség a Jézus Krisztusról, mint Megváltóról és Úrról szóló apostoli bizonyságtételen alapul, ami minden hiteles keresztyén tanítás forrása és mértéke.

Az apostoli üzenet különböző értelmezéseivel szembesülve a korai egyház vezető teológusai azt keresték, hogyan lehetne meghatározni pontosabban a keresztyén hit lényegét, és ezáltal biztosítani a keresztyén tanítás megbízhatóságát és a tévtanítások elleni védelmét.

Ebben a sokoldalúan összehangolt folyamatban a Szentírás kánonjának meghatározása és az ökumenikus hitvallások, úgymint a niceai és chalcedoni2 formulák elfogadása alapvető jelentőségű volt. Ezek a hitvallások segítettek megőrizni az egyház bizonyságtételének sérthetetlenségét, határokat szabtak az elfogadható keresztyén hittételeknek, és a maradandó keresztyén üzenet alapvető kijelentéseit hirdették. Ezek a hitbeli kinyilatkoztatások az Apostoli Hitvallással kiegészülve ökumenikus örökségünk legjelentősebb vonásait tartalmazzák.

A 16. és 17. század protestáns reformátorai olyan új hitvallásokat hagytak ránk, amelyek az eredeti keresztyén tanításokat újították fel, visszatérve a hiteles bibliai bizonyságtételhez. Ezek a dokumentumok a Szentírás elsődlegességét hangsúlyozták, világos tanításbeli normákat fogalmaztak meg, amik olyan lényeges hittételekre vonatkoztak, mint az üdvösség útja, a keresztyén élet és az egyház lényege.
Sok, jellemzően protestáns tanítást vett át a metodista gondolkodás olyan hitvallásokból, mint az Anglikán Egyház Hitcikkelyei3, valamint a Református Heidelbergi Káté4.
Az egyes egyházak a különböző hitvallásokban és hitcikkelyekben megformált tanításokat a keresztyén tanítás hivatalos alapnormáiként fogadták el. Fontosságuk ellenére ezek a hivatalos teológiai normák semmiképpen sem tartalmazták a teljes keresztyén tanítást.

Maguk a normák eredetileg a keresztyén gondolkodásnak és gyakorlatnak egy sokkal szélesebb összefüggéséből eredtek, és csak az egyház tanítói fejtették ki ezek teljes jelentőségét. Ezek közül néhány írásuk egy-egy tájékozódási pontnak bizonyult az egyház érettebbé válásának folyamatában. Sőt egyes prédikációk, tanulmányok, liturgiák és énekek jelentős tekintélyre tettek szert az egyház életében és gondolkodásában, és széles körben és hosszú időn át, mint a keresztyén tanítás hiteles magyarázatait fogadták el azokat. Mégis, a teológiai normák hitelességének alapmércéje - akár formálisan rögzítették, akár az évek során váltak azzá - az apostoli hittel szembeni hűség volt, amely a Szentíráson alapult és az évszázadok során az egyház életében igaznak bizonyult.

Alapvető keresztyén hitelvek
Más egyházak keresztyéneivel együtt megvalljuk hitünket a Szentháromság Istenben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Ez a hitvallás magába foglalja Isten teremtő cselekedetéről és a történelemben való kegyelmi munkájáról szóló bibliai bizonyságtételt, és előre vetíti az Ő uralmának beteljesedését.
Azért hozta létre Isten a teremtett világot, hogy az valamennyi teremtménye javát szolgálja, és a vele való szövetségben az ember lakóhelye legyen. Azonban, mint bűnbe esett teremtmények megszegtük ezt a szövetséget, elidegenedtünk Istentől, ezzel kárt okoztunk önmagunknak és egymásnak, és ez az egész természeti rend pusztulásához vezetett. Ezért megváltásra van szükségünk.

Minden keresztyénnel együtt szilárdan hiszünk a megváltás titkában, ami csak Jézus Krisztusban és Jézus Krisztus által lehetséges. A megváltásról szóló evangélium központi üzenete az, hogy Isten a názáreti Jézusban emberré lett. A szentírás Istennek erről a megváltó szeretetéről tesz bizonyságot, amely Jézus életében és tanításában, engesztelő halálában, feltámadásában, a történelemben való korlátlan jelenlétében, a gonosz hatalma és a halál feletti győzelmében és az Ő megígért visszajövetelében nyilvánul meg. Mert Isten a szándékos bűnbánatra hív és megbocsát, Jézus Krisztus kegyelme által elfogad és az örök élet reménységét adja.

Hiszünk Isten megváltó szeretetében, ami a Szentlélek munkája által valósul meg a hívő emberek személyes tapasztalatában és közösségi életében. Ez a közösség az egyház, amit a Szentlélek hívott létre az emberiség üdvössége érdekében. A Jézus Krisztusban való hit által bűneink bocsánatában részesültünk, Isten megbékélt velünk és az Újszövetség népévé formál bennünket.

A Szentlélekben való élet magába foglalja a kegyelmi eszközök szorgalmas gyakorlását, az imádságot, a böjtölést, a szentségek elfogadását és az Isten előtti csendben végzett belső önvizsgálatot. Ugyancsak tartalmazza az egyház közösségi életében, az istentiszteleteken, a misszióban és a szolgálatban, valamint a szociális munkában való részvételt.

Magunkat Krisztus egyetemes egyháza részének tekintjük, amelyben az imádság, az igehirdetés és a szolgálat által Krisztushoz hasonlóvá válunk.A hitnek ebbe a közösségébe fogad be és tagol be minket Krisztus a keresztség és az egyháztagságba való felvétel által, az újjáteremtő és átformáló Szentlélek ígéretének elfogadása által. Az úrvacsora rendszeres ünneplése által a feltámadott Jézus Krisztus jelenlétében részesülünk és így erősödünk meg abban, hogy az Ő hűséges tanítványai legyünk.

Imádkozunk és munkálkodunk Isten országának és uralmának e világba való eljöveteléért és örvendezünk az örök élet ígéretében, amely legyőzi a halált és a gonosz erőit.

Más keresztyénekkel együtt elismerjük, hogy az Isten országa jelenlévő és eljövendő valóság. Az egyház hivatása, hogy az a hely legyen, ahol Isten evilági uralmának első jeleit felismerik és elismerik. Ahol emberek Jézus Krisztus által új teremtménnyé válnak, ahol az evangéliumnak a megismerése és annak erőforrása a mindennapi élet számára feltárul, ott Isten országa már most, mint üdvözítő és megújító erő hathatósan munkálkodik.

Figyelünk az idők végére is, amikor Isten munkája teljességre jut. Ez az előre tekintés reménységet ad nekünk mindennapi tetteink között mind egyéni életünk, mind egyházunk számára. Ez a várakozás megőriz a csüggedéstől, és állandó bizonyságtételre és szolgálatra ösztönöz.

Sok keresztyén egyházzal együtt elismerjük a Biblia legfőbb tekintélyét a hitbeli kérdéseket illetően. Hisszük, hogy mi, mint bűnös emberek, hogy az egyháznak folyamatos reformációra és megújulásra van szüksége.

Valljuk a hívők egyetemes papságát, akik osztoznak az egyház építésének és a világ felé való missziós szolgálatának felelősségében.

Más keresztyénekkel együtt valljuk, hogy Krisztus Jézusban alapvetően egyetlen egyház létezik. Közös keresztyén hitünknek ez a gazdag öröksége énekeinkben és istentiszteleti rendünkben fejeződik ki. Egységünket erősítik a történelmi hitcikkelyek és hitvallások, amelyekben vallást teszünk az egyetlen, szent, egyetemes és keresztyén egyházról. Ezt éljük át az ökumenikus együttmunkálkodás különböző formáiban és a közös szolgálatban is. A közös keresztyén örökség gyökereiből merítve, Krisztus egyházának ágai különféle tradíciókat alakítottak ki, amelyek közös értelmezéseink gazdagságát öregbítik. Metodista Egyházunk ünnepélyesen megerősített ökumenikus elkötelezettsége, hogy tanításunk súlypontjait a nagyobb keresztyén egységben megjelenítsük, hogy ezáltal ezek ott a gazdagabb egészben nagyobb jelentősége nyerjenek.

Ha legjobb ajándékainkat szeretnénk felajánlani a közös keresztyén kincstárba, mint egyháznak meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy kritikai önértékelésre törekedjünk. Mint keresztyének csak egy ökumenikus közösségbe kapcsolódva tudjuk sajátos örökségünket megérteni és megvizsgálni.

Sajátos metodista örökségünk

Wesley sajátos teológiai örökségének mozgató ereje a gyakorlati életszentség hangsúlyozásában, a hívők életének őszinte keresztyén életgyakorlata megvalósításában gyökeredzik.

Habár voltak teológiai nézetkülönbségek, a metodizmus mégsem egy kimondottan hitelvi vita eredményeként jött létre. Hiszen a korai metodisták az Anglikán Egyház biblikus tanításának prédikálását követelték, amint az az Anglikán Egyház Hitcikkelyeiben, a Homiliáiban5 és az Egyetemes Imádságos Könyvében6 található.

Feladatuk nem a tanítások újrafogalmazása volt, hanem, hogy meghívják az embereket Isten megigazító és megszentelő kegyelmének megtapasztalására és bátorítsák őket arra, hogy a keresztyén élet személyes és közösségi gyakorlása által növekedjenek az Isten megismerésében és szeretetében.

A Wesley-féle Metodista Egyház és az Egyesült Testvérközösség, valamint az Evangéliumi Közösség is arra törekedett, hogy „megformálja a nemzetet, különösen az egyházat, és biblikus szentséget terjesszen az országban” .
Wesley gyakorlatiasságra való törekvése nyilvánvalóvá válik abban, hogy figyelmét „az üdvösség Szentírás szerinti útjára"7 irányítja. Ugyanis a tanításbeli kérdéseket mindenekelőtt a keresztyén tanítványság jelentőségének szempontjából vizsgálta.

A keresztyén élet, azaz a gyakorlatba átültetett hit és szeretet Wesley-féle hangsúlyozása fémjelzi azokat a tradíciókat, amelyeket a Metodista Egyház magáévá tett. Wesley teológiai örökségének jellegzetességét ismerhetjük meg lényeges tanításaiban, amelyek Isten teremtő, megváltó és megszentelő cselekedetét tárják fel.

Sajátos Wesley-féle tanítások

Habár Wesley sok más keresztyénnel együtt hitt a kegyelemben, a megigazulásban, az üdvbizonyosságban és a megszentelődésben, mégis olyan különös módon kapcsolta őket össze, hogy ezzel világosan kiemelte a teljes értékű keresztén élet fontosságát. Hasonlóan megkülönböztető jelentőséget tulajdonít ennek az Egyesült Testvérközösség hagyománya, mindenekelőtt ahogy azt a református háttérből jövő Philipp Wilhelm Otterbein kifejezi.

A kegyelem hangsúlyozása hatja át a keresztyén hitről és életről alkotott értelmezésünket.

Meggyőződésünk, hogy Isten kegyelme az egész teremtettségben még annak ellenére is nyilvánvaló, hogy a szenvedés, az erőszak és a gonoszság mindenütt jelen van. A „jó teremtmény” azon emberek életében válik valósággá, akiket Isten szövetségre hívott el. Isten méltósággal és szabadsággal ruházott fel bennünket, és saját életünk és a világ iránti felelősségre hívott el.
Isten önkinyilatkoztatásában, Jézus Krisztusban láthatjuk igaz emberlétünk nagyszerűségét. Még a bőn, az egész teremtésre kiható pusztító következményeivel együtt sem változtathatja meg Istennek velünk kapcsolatos szándékát, ami az élet szentsége és a szív boldogsága. Ugyanez az életvitelünkkel kapcsolatos felelősségünket sem csökkenti.
Bukott voltunk ellenére is az igazságos és irgalmas Isten teremtményei maradunk. Ahhoz, hogy Isten képmása helyreálljon az életünkben, az isteni kegyelemre van szükségünk, amely megújítja bukott természetünket.

A megelőző kegyelem
Hiszünk Isten megelőző kegyelmében, abban az isteni szeretetben, ami az egész emberiséget körülöleli, és minden tudatos szándékunkat és elhatározásunkat megelőzi. Ez a kegyelem ébreszti fel bennünk az első vágyat, hogy Istennek tetszését keressük, és Ő adja az első gondolatot, hogy megértsük Isten akaratát, és a bűntudat első röpke felvillanását, hogy vétkeztünk Isten ellen.

Isten kegyelme komoly vágyakozást is ébreszt bennünk a bűntől és a haláltól való szabadulás iránt, és a bűnbánatra valamint a hitre serkent minket.

A megigazulás és az üdvbizonyosság
Hisszük, hogy Isten megigazító kegyelemmel, elfogadó és megbocsátó szeretettel fordul a megtérni és hinni kész bűnöshöz. A Wesley-teológia hangsúlyozza, hogy a kegyelem buzdítása és a Szentlélek vezetése által döntő változás történhet és történik az ember szívében.

A megigazulásban Isten hit által megbocsátja bűneinket, és így újra kedvesek vagyunk előtte. Kapcsolatunknak ez a Krisztus által való helyreállítása teremti meg bennünk a hitet és a bizalmat, és átéljük az újjászületést, amely által Krisztusban új teremtményekké válunk.

A megigazulásnak és az újjászületésnek ezt a folyamatát gyakran megtérésnek nevezzük. Ez a változás történhet hirtelen és drámai módon, vagy fokozatosan, fejlődés által. A megtérés egy új kezdetet jelent, ugyanakkor egy továbbvezető folyamat része is. A személyes átformálódás keresztyén megtapasztalása mindig „a szeretet által munkálkodó hit” -ként jelenik meg.
Wesley-féle teológiánk magáévá teszi azt a bibliai ígéretet is, hogy már a jelenben üdvbizonyosságot nyerhetünk megváltásunk felől, ahogyan „Isten Lelke bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk” . (Róm 8,16)

A megszentelődés és a keresztyén tökéletesség
Hangsúlyozzuk, hogy Isten kegyelmének megváltó munkája nem fejeződik be azzal, hogy elfogad és megbocsát, hanem tovább munkálja lelki növekedésünket. A Szentlélek ereje által növekedhetünk Isten megismerésében, szeretetében és a felebaráti szeretetben.

Az újjászületés a megszentelődés folyamatának első lépése. A megszentelő kegyelem vezet bennünket a keresztyén tökéletesség ajándéka felé, amely Wesley szerint nem más, mint „az Isten szeretetével és felebaráti szeretettel megtelt szív” , amely „Krisztus szerint gondolkodik, és úgy jár, ahogyan Ő járt” ."

Isten erejének és szeretetének ezt a kegyelmi ajándékát - a hívők reménységét és üdvösségét - nem nyerhetjük el erőfeszítéseink által, de gyengeségeinkkel sem korlátozhatjuk.

A hit és a jócselekedetek
Látjuk, hogy Isten kegyelme és az ember cselekedete a hit és a jócselekedetek összefüggésében együtt munkálkodik. Isten kegyelme munkálja az ember hitben történő válaszadását és a Krisztus követés előfeltételeit.

A hit az egyetlen válasz, ami az üdvösségünk számára fontos. De az Általános Szabályok emlékeztetnek arra, hogy a megváltást a jócselekedetek igazolják. Wesley szerint még a bűnbánatot is követnie kell a „bűnbánat gyakorlati gyümölcsinek” , vagy a kegyesség és az irgalmasság cselekedeteinek.

Mindkettő, a hit és a jócselekedetek is, egy mindent átfogó kegyelmi tanítás része, ugyanis mindkettő Isten kegyelmes szeretetében gyökeredzik, „ami kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által” . (Róm 5,5)

Misszió és szolgálat
Meggyőződésünk, hogy a személyes megváltás mindig magába foglalja a keresztyén missziót és a világ felé való szolgálatot. Így valósul meg „a szó és a tett” összhangja, ami által állítjuk, hogy a személyes hit, az evangéliumi bizonyságtétel és a keresztyén szociális munka kölcsönösen feltételezi és erősíti egymást.
A biblikus szentség többet jelent a személyes kegyességnél. Az Isten iránti szeretet mindig együtt jár a felebaráti szeretettel és az igazságosság iránti, valamit a világ megújítására törekvő szenvedélyes vággyal.

A keresztyén életvitel és gondolkodás belső összefüggésének egyik hagyományos kifejezése az Általános Szabályok, ahogyan azt a Wesley-féle teológia alapján értjük. A teológia az életszentség szolgálatára rendeltetett, amely magába foglalja szociális felelősségérzetünket, és széleskörű erőkifejtésre ösztönöz, de mindig az Isten országának teljhatalmú összefüggésében.

Az Egyház növekedése és missziója
Végül hangsúlyozzuk, hogy az egyházban a keresztyén közösségnek életformáló és szolgáló feladata is van. Az istentiszteleti közösség táplálja a személyes hittapasztalatunkat.

Wesley számára nincs más vallás, mint a „közösségi vallás” , nincs más szentség, mint a „közösségben megvalósuló szentség” . A Wesley-tradícióban a hit közösségi formái nemcsak személyes növekedést eredményeznek, hanem a világban végzendő misszióra és szolgálatra is felkészítenek és bíztatnak bennünket.

Az egyház gyarapodása a Szentlélek munkájából ered. Mint metodisták a Szentlélek ezen munkáját egy sajátos szövetségi kapcsolatban éljük meg, ami az egymás felé érzett kölcsönös elkötelezettségen és felelősségvállaláson alapul. Ez a szövetség köt össze egymással a hitbe és a világszerte megvalósuló bizonyságtételünkben, és tesz képessé a „szeretet által munkálkodó hitre” , valamint erősíti a békére és az igazságosságra való vágyunkat.

A keresztyén életről szóló tanítás és a keresztyén élet rendje
A metodista hagyományban egyetlen alapgondolat sem szerepel olyan rendszeresen, mint a keresztyén tanítás és életgyakorlat közötti kapcsolat. A metodisták számára mindig fontos volt a hit és a jócselekedetek közötti egység megtartása a kegyelmi eszközök által, ahogy azt John Wesley „Az egyesült közösségek természete, formája és általános szabályai” (1743) című munkájában ismerteti. A hit és a szeretet összekapcsolódása jellemzi a Wesley-féle lelkisége és a keresztyén tanítványságot.

Az Általános Szabályok eredetileg a metodista közösségek tagjainak szóltak, akik egyébként az Anglikán Egyház sakramentumaival éltek. Ezekben a közösségekben a tagság feltétele egyszerű volt: „az eljövendő harag elől való menekülés és a bűntől való megváltás” vágya. Wesley mégis ragaszkodott ahhoz, hogy az evangéliumi hit az evangéliumi életgyakorlatban is kirajzolódjon. Ezt az elvárást az Általános Szabályok hármas beosztásában fogalmazta meg: „Ezért elvárjuk mindazoktól, akik a közösség tagjai akarnak lenni és maradni, hogy az üdvösség utáni vágyakozásukat bizonyítsák azzal, hogy

először: semmi rosszat nem cselekszenek, hanem kerülik a gonoszságnak minden formáját” másodszor: jót cselekszenek, anyagi helyzetükhöz mérten minden tekintetben irgalmasnak bizonyulnak, minden lehetőséget felhasználnak, hogy erejükhöz mérten jó tegyenek minden emberrel” harmadszor: az Isten által rendelt kegyelmi eszközökkel élnek” "

A háromféle szabályhoz kapcsolódó szemléletes példák mutatják, hogy a keresztyén lelkiismeret hogyan vezethet el az általános felismerésektől a konkrét cselekedetekig. Ez a határozott összefonódás világosan feltárja az erkölcsös cselekedetek lelki forrását.

Wesley visszautasította ezeknek a szabályoknak a helytelen számonkérését. Számára az Egyházrend nem egyházi törvény volt, hanem úgy értelmezte, mint a tanítványság számára adott útbaigazítást. Wesley kitartott amellett, hogy az igaz hit nem más, mint „Isten megismerése Jézus Krisztusban” , egy olyan élet, amely „Krisztussal el van rejtve Istenben” , és egy olyan igazság, amelyet az igaz hívő „éhezik és szomjazik.

Általános Szabályok és Szociális Alapelvek
Ilyen evangéliumi alapokból kiindulva a metodisták minden korban megpróbáltak felelősségtudattal figyelni a társadalom erkölcsi és lelki állapotára. A tanítás és az erkölcs kapcsolatának hangsúlyozásával az Általános Szabályok a metodista közösségekben már igen korán a szociális érzékenység kifejlődését segítették elő.

A szociális Alapelvek ismertetik a közösségről szóló meggyőződésünknek legfrissebb hivatalos összefoglalását, amely annak módját keresi, hogyan lehet alkalmazni az igazságosság keresztyén értelmezését szociális, gazdasági és politikai kérdésekben. Mivel Isten haragja elítéli az emberi jogtalanságot és pazarlást, határozottan szembefordultunk a gonosz olyan formáival, mint a csempészet, az embertelen büntetés-végrehajtás, a rabszolgaság, az alkoholizmus és a gyermekek foglalkoztatása.

Isten szeretetre, irgalmasságra és igazságra hívott el bennünket, ezért az Isten országának reménységében küzdünk az emberi méltóságért és a társadalmi reformokért. Nem személyes evangéliumot hirdetünk, ami nem képes a fontos szociális törekvések megvalósítására, és nem hirdetünk olyan szociális evangéliumot, amely ne foglalná magába a bűnös ember személyes megújulását.

Meggyőződésünk, hogy az Isten országáról szóló jó hír a bűnös társadalmi rendszert megítéli, megváltja és megreformálja.

Az Egyházrend és az Általános Szabályok azt az elvárást közvetítik, amely az egyéni tapasztalatban és az egyházi életben a tanítványságot gyakorlatiassá teszi. Egy ilyen rend feltételezi azt, hogy a közösség tagjai, akik kívánják a közösség lelki támogatását, elfogadják a közösség felelősségre vonó szerepét is.

A felelősségre vonás nélküli támogatás erkölcsi gyengeséget eredményez, a támogatás nélküli felelősségre vonás pedig az embertelenség egyik formája. Az az egyház, amely csak tagjainak fegyelmezésére hajlamos, nem nyitott Isten irgalma felé, de az olyan egyház, melynek nincs bátorsága arra, hogy határozottan fellépjen társadalmi és személyes kérdésekben, elveszíti erkölcsi tekintélyét. Az egyház úgy gyakorolja rendjét, mint olyan közösség, amely által Isten munkája folytatódik, - „ minthogy Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot” . (2Kor 5,19)

Összefoglalás
A metodisták a fent említett sajátos tanításaikban látják a „gyakorlati kegyesség” , azaz Jézus Krisztus evangéliuma megvalósulásának alapját a keresztyének életében és tapasztalatában. Ezek a tanítások nem elsősorban a formális kijelentések által maradtak fenn, hanem inkább a hit és a gyakorlat eleven mozgalma által, amint az a megtért emberek életében és a Krisztus akarata által formálódott egyház életében is látható.

A metodisták számára kevésbé volt fontos, hogy tantételeket fogalmazzanak meg, mint hogy embereket hitre vezessenek, és őket Isten ismeretében és szeretetében támogassák. Wesley tanításának ez az alapgondolata, amely múltunkat formálta, közös keresztyén örökségünkhöz tartozik, és a folyamatos teológiai feladatunk fő alkotó része.

2. Tanításunk története

Azon hagyományok megalapítói, melyek később a Metodista Egyházban egyesültek, a keresztyén életgyakorlat és tanítás központi áramlatához tartozónak és az eredeti keresztyén hagyomány hűséges örököseinek tartották magukat, ők képviselték John Wesley szavaival élve: „a régi vallást, a Biblia vallását,” az egyetemes egyház vallását abból az időből, amikor az a legtisztább volt"8. Tanításuk az Isten önmagát odaajándékozó szeretetének bibliai üzenetében gyökerezett, ahogyan a Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett.

A lelki vándorút leírása, amelyet Wesley a Szentírás alapján az üdvösség útjának nevez, modellként szolgált a gyakorlati keresztyénség számára. Ezek a lelki elődök feltételezték az alapvető keresztyén igazságok sérthetetlenségét és ragaszkodtak azokhoz, nyomatékosan hangsúlyozták azok gyakorlati alkalmazását a hívők életében.

Ez a látásmód tükröződik Wesley-nek az „Ökumenikus gondolkodásról"9 vallott értelmezésében. Jóllehet igaz az, hogy a metodisták bizonyos keresztyén alapigazságokat önmagukra nézve kötelezőnek ismernek el úgy, ahogy azok az evangéliumban megtalálhatók és a tapasztalataik alapján igazolást nyernek, ugyanakkor elismerik más keresztyének jogát arra, hogy az istentisztelet, az egyházi struktúra, a keresztség formája, vagy a teológiai kutatás kérdéseiben más véleményen legyenek. Hiszik, hogy az ilyen különbözőségek a közösség kötelékét - amely a keresztyéneket Jézus Krisztusban összeköti - nem szakítják szét. Wesley ismert mondása erről így hangzik: „Minden olyan kérdésben, mely nem a keresztyénség alapját érinti, ahhoz a szabályhoz tartjuk magunkat, hogy: „Gondolkozzunk és hagyjunk másokat is gondolkodni"10.

Miközben a metodisták ragaszkodtak a vallási tolerancia alapelveihez és a teológiai sokszínűséghez, arról is ugyanilyen mértékben meg voltak győződve, hogy van a keresztyén igazságnak olyan „magva” , amelyet pontosan meg lehet határozni, és amelyet meg kell őrizni. Ezt az élő „magot” - hitük szerint - a Biblia kijelenti, a hagyomány megvilágosítja, a személyes és közösségi tapasztalat életre kelti és az értelem igazolja. Természetesen nagyon jól tudták, hogy Isten örökkévaló Igéjét sohasem lehetett és nem is lehet egyetlen nyelvi formában tökéletesen kifejezni.

Magától értetődően készek voltak megerősíteni a korai egyház hitelveit és hitvallásait, mint a keresztyén igazság érvényes összefoglalását. Mégis gondosan ügyeltek arra, hogy ezeket ne tekintsék a teológiai igazság vagy tévelygés megdönthetetlen mércéjének.

Az élő hit ezen lényeges pontjain túlmenően a metodisták tiszteletben tartják a lelkiismeretes hívő emberek véleményének sokszínűségét. Wesley e kérdésben a már kipróbált utat követte: „A lényeges kérdésekben egység, a lényegtelenekben szabadság, és minden dologban szeretet” .

A szeretet lelkülete figyelembe veszi az emberi értelem korlátait: „Az a tény, hogy sok mindenről nem tudunk és némely dologban tévedünk, szükségszerűen hozzátartozik az emberi léthez.” - jegyezte meg Wesley. A keresztyén élet leglényegesebb vonása az Istenhez és a felebaráthoz való szeretet kifejezése, melyhez az erőt a Szentlélek megváltó és megszentelő munkája adja.

John Wesley tanításának alapjai Nagy-Britanniában
Ebből a lelkületből következik, hogy a brit metodisták Wesley idejében soha sem foglalták össze hitvallási formába teológiájukat, melyet tanításuk helyességének mércéjeként lehetett volna használni. A metodizmus az Anglikán Egyházon belüli mozgalom volt, és Wesley mindig ragaszkodott ahhoz, hogy az Anglikán Egyház biblikus tanításait képviselje, ahogyan azok egyházának 39 Hitcikkelyében, a Homiliáiban é s az Általános Imádságoskönyvében megtalálhatók. Természetesen minden tanításbeli kérdésben a Biblia volt számára végső tekintély.

Amint a mozgalom növekedett, Wesley nyomtatott prédikációkról és bibliai kommentárról gondoskodott követő számára a tanításban való eligazodáshoz. A „Különböző alkalmakra írt prédikációi"11 azokat a tanításokat tartalmazzák, melyeket, ahogyan mondta, „az igaz hit lényegének tartok és hirdetek” . 1755-ben adta ki a metodista bibliamagyarázat és tanítás vezérfonalát, a „Magyarázó megjegyzések az Újszövetséghez"12 című munkáját.

Az időnként fellángoló viták nyilvánvalóvá tették, hogy szükség van a metodista igehirdetés teológiai alapjainak megalkotására. 1763-ban Wesley kiadta az „Irányelveket” , melyben előírta, hogy minden kápolna13 gondnoka felelős azért, hogy a prédikátorok a szószéken „ne hirdessenek más tanítást, mint amely Wesleynek a Magyarázó megjegyzések az Újszövetséghez és Prédikációinak négy kötetében található” .

Ezek az írások ezáltal a metodista tanítás alapjai lettek, Wesley pedig igény tartott arra a tekintélyre, hogy ő legyen a metodisták első tanítója. Ma ezek az írások a metodista tradíció szerinti helyes prédikálás mintájául és mértékéül szolgálnak. Wesley írásaiban a legfőbb norma a Biblia volt, melyet a ránk hagyományozott tanítás és az élő hit világosít meg. Mivel az Anglikán Egyház hitcikkelyei már rendelkezésre álltak, az angol metodisták számára Wesley nem adott ki külön összefoglalót a bibliai kinyilatkoztatásról.

A Wesley-fivérek, John és Charles gazdag tartalmú énekeket is szereztek, amelyek a tanításról és a megtapasztalásokról szóltak. Ezek az énekek, különösen Charles éneki nemcsak a metodisták által legkedveltebbek közé tartoznak, hanem a tanítás jelentős forrásai is.

Ezenkívül John Wesley különböző szabályokat és utasításokat állított össze, - mint például az „Általános Szabályok” -, hogy mind az egyéni, mind a közösségi életben ösztönözze azt a gyakorlati kegyességet, amely hirdetett. Ezen írások mellett a metodista prédikátorok tanítása és felügyelete céljából Wesley létrehozta a konferenciarendszert. A metodista mozgalom tanításához és szabályaihoz való hűségük biztosítására kiadta a „Konferenciai Jegyzőkönyveket” . Mindezek a kiadványok és a szervezeti formák adják az egyház és a keresztyén élet Wesley-féle értelmezésének belső tartalmát.

A tanítás alapjai az amerikai metodizmusban
Ameddig az amerikai kolóniák túlnyomórész még angol ellenőrzés alatt álltak, a metodisták az Anglikán Egyház lelki közösségéhez tartoztak. A brit prédikátorok vezetésével lezajlott első konferenciák hangsúlyozták hűségüket a tanítás és a szervezeti felépítés Wesley-féle alapelveihez. Rögzítették, hogy a brit és az amerikai konferenciák jegyzőkönyvei Wesley „Prédikációi” -val és a „Magyarázó megjegyzések” -kel együtt tanításuk és szervezeti rendjük alapját képezik.

Az amerikai függetlenség hivatalos elismerése (1783) után Wesley számára világossá vált, hogy az amerikai metodistáknak, akik mind az egyház, mind az állam szempontjából kikerültek az angol felügyelet alól, független egyházat kell alkotniuk. Ezért ellátta őket Liturgiával14 és a Tanításról szóló ismertetőivel15. A „Vasárnapi istentisztelet” az „Általános imádságoskönyv"16 Wesley által lerövidített változata, a Hitcikkelyek pedig az Anglikán Egyház 39 hitcikkelyének17 átdolgozása volt.

Az 1784 decemberében Baltimore-ban összegyűlt amerikai metodista prédikátorok a „Vasárnapi istentisztelet” és a Hitcikkelyeket az új Püspöki Metodista Egyáz alapítására irányuló törekvésük részeként fogadták el. Ezen az úgynevezett „Karácsonyi Konferencián” hagytak jóvá egy Wesley által előkészített énekeskönyvet (1784), valamint az „Általános Szabályok” kismértékben átdolgozott változatát is, mint a Metodista Egyház sajátosságainak és rendjének magyarázatát. A Konferencia a legtöbb időt a brit „Nagy Jegyzőkönyv"18 amerikai viszonyokra való átültetésének szentelte. E dokumentum későbbi kiadásai „A Püspöki Metodista Egyház rendje és tanítása” (Egyházrend) néven váltak ismertté.

A „mozgalomból” az „egyházba” való átmenet az amerikai metodizmuson belül megváltoztatta a teológiai alapok rendeltetését. A mozgalombeli prédikációk teológiai hangsúlyainak megfogalmazása helyett ezek a hitcikkelyek csak egy egyházon belüli keresztyén hit alapvető normáit tartalmazták, amellyel így az anglikán hagyományt követték.

A Hitcikkelyek első különkiadásának előszava megállapítja: „Ezek azok a tanítások, melyeket a metodistáknak nevezett emberek között terjesztenek. Az itt szereplő Hitcikkelyekkel ellentmondásban álló tanítást közülük senki sem hajlandó elfogadni” .

Az amerikai metodistáktól nem követelték meg a Hitcikkelyek aláírását úgy, ahogy az az Anglikán Egyházban szokás volt, de kötelezték őket arra (fegyelmi eljárást kilátásba helyezve, hogy az igehirdetésüket a Hitcikkelyben megadott keretek között végezzék. Az új egyházban generációkon keresztül az Egyházrendben csak a Hitcikkelyek voltak azok, amelyek az igaz tanítás megvizsgálásának alapjául szolgáltak. A helytelen tanokat hirdető tagokkal és prédikátorokkal szemben a vádemelés alapja ez volt: „Hitcikkelyeinkkel szembenálló tanok terjesztése” . Ily módon védte az Egyház a tanítás tisztaságát az akkoriban elterjedt tévtanoktól: a szocinianizmus (unitárizmus), arianizmus és pelagianizmus19 tanításaitól.

A Hitcikkelyek természetesen még nem adtak elegendő garanciát az igazán tiszta metodista prédikációhoz, több olyan metodista hangsúly hiányzott belőlük, melyek Wesley írásaiban megtalálhatók, mint például az üdvbizonyosság vagy a keresztyén tökéletesség. Ezért szolgáltak továbbá Wesley Prédikációi és a Magyarázó megjegyzések a metodista tanítás hagyományos hangsúlyainak kifejtésére.

Az 1808. Évi Generálkonferencia, amely a Püspöki Metodista Egyház20 első alkotmányát létrehozta, a Hitcikkelyeket kifejezetten tanítási normaként vezette be. Az Alkotmány első korlátozó előírása megtiltja ezen hitcikkelyek mindenféle pótlását, változtatását és kiegészítését. Írásba foglalta, hogy a „jelenleg fennálló és megállapított tanítási normáknak” ellentmondó új szabályokat vagy tanításokat nem lehet elfogadni.

A metodista hagyományokban, - korábban úgy, mint ma is - , Wesley tanító prédikációi és a „Magyarázó megjegyzések az Újszövetséghez mintaként szolgáltak a teológiai értelmezéshez. Más egyéb dokumentumok is rendelkezésre álltak az amerikai metodisták számára a metodista tanítás és prédikációk élő kifejezésére. A tanítás ajánlott forrásainak különböző listái voltak forgalomban nemzedékről nemzedékre, de egyetemlegesen elismerték az Énekeskönyv, az ökumenikus Hitvallások21 és az Általános Szabályok jelentőségét. A 19. században ezek a listák általában magukba foglalták John Fletcher: Az antinomizmus ellen22 és Richard Watson: Teológiai tanítások23 című írásait. Ezen írások teológiai jelentősége inkább a hagyománynak tulajdonítható, mintsem hogy törvényi szerepet töltöttek volna be. Mégis az amerikai metodista örökség részei lettek, és a későbbi generációk számra is jó szolgálatot tettek.

A nyugati határvidéken történt nagy ébredések idején a 19. Században az európai teológiai hagyományok befolyása csökkent. Az igehirdetés központi mondanivalója a „keresztyén megtapasztalás” volt, melyet főként a „Krisztusba vetett megmentő hit” -ként értelmeztek. A metodisták mindig hangsúlyozták a szabad akaratot, a gyermekkeresztséget és a kötetlen formájú istentiszteletet, amely a presbiteriánusokkal, baptistákkal vagy az anglikánokkal mindig hosszas vitákhoz vezetett.

A metodisták érdeklődése a formális tanítási normák iránt másodlagos maradt, szemben az evangélizációval, a lelki épüléssel és a misszióval. Mindenekelőtt a Wesley-énekkincs szolgált arra, hogy az evangélium tanításának lényegét megőrizzék és továbbadják.

A 19. század végére a metodista teológia Amerikában kimondottan eklektikussá vált. A Wesley-féle forrásoknak már nem szenteltek különösebb figyelmet. A Hitcikkelyek befolyását többször is mérsékelték. Egy időre az alkotmánymódosítás folyamatából az első korlátozó rendelkezést  teljesen kihagyták, és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy ezáltal a tanítás alapjait változtatják meg. A Déli Püspöki Metodista Egyház egyháztagságába való felvételkor a Hitcikkelyeket a kötelességek közé sorolták be.

A 20. század elején a tanítási fegyelem elerőtlenedése is Wesley teológiai örökségének csökkenő befolyása, és főként az Egyházrend tanítási alapokra vonatkozó szövegezésének kisebb mértékű, de mégis jelentős változtatásai az amerikai metodisták között oda vezetett, hogy a Hitcikkelyeknek, mint az egyház alkotmányos tanítási alapjának jelentősége fokozatosan csökkent.

Ez idő tájt kezdték a teológusok és az egyház vezetői az evangélium terjesztésének olyan új útjait keresni, melyek a szellemi áramlatok fejlődésével lépést tudtak tartani. Újra átgondolták a Wesley-féle hagyományos érzékenységet is az újonnan létrejött ipari-városi civilizációban élő szociálisan elesettek iránt. Elmélyítették ismereteiket, hogy a gonoszak mindent átható természetét, a sürgető szükséget és az evangélium ígéreteit a „szociális megváltásra” tekintettel is hirdethessék. Ennek következtében a „szociális evangéliumot” támogató teológia termékeny talajra talált a metodista tradícióban.

Ezek az évek a metodizmuson belül a teológiai és etikai viták időszakai voltak, mert az új gondolkodási modellek ütköztek az előző kétszáz év jól megszokott témáival és gondolkodásmódjával.

Az utolsó évtizedekben figyelemre méltóan újraéledt az érdeklődés Wesley és a keresztyén gondolkodás klasszikus hagyományai iránt. Ez az új ébredés a reformátori gondolkodás és cselekvés általános európai és amerikai újjáéledésnek a része, mely által a protestantizmus öröksége a modern világ viszonylatában ismét érvényre jut. Ezt a folyamatot erősítette Észak-Amerikában az ébredési kegyesség újjáéledése.

Az ökumenikus mozgalom az egység, de ugya

© Magyarországi Metodista Egyház     Felelős szerkesztő: Csernák István - hivatal@metodista.hu     Készítette: Gedeon Bt.