PÜNKÖSDI KONFIRMÁCIÓ VOLT SZEGEDEN 2019.07.09.

Ritkán látható népes ifjúság tett hitvallást Krisztusba vetett hitéről pünkösd vasárnapján a Szegedi Gyülekezet konfirmációs ünnepén. A fiatalokkal való foglalkozást még a 2017-ben nyugdíjba vonuló Sztupkai Mihály kezdte meg. Utódja Szuhánszki Tamás lelkész 2017 szeptemberében egy tizenhárom főre kibővült csapattal folytatta tovább a tanulmányokat. A csoport azt tűzte ki maga elé célul, hogy 2019 pünkösdjén szeretne lekonfirmálni. A felkészülési idő alatt jó volt látni a fiatalok lelki növekedését, ahogy egyre komolyabb kérdések merültek fel bennük, ahogy hangosan is megfogalmaztak imádságokat - fogalmaz lelkészük. Végül a jeles alkalmon tizenhárman konfirmáltak le, négy szegedi, nyolc mórahalmi és egy ruzsai fiatal részvételével. A vizsgát követően, a szegedi vezetőség tagjai kézrátétellel imádkoztak egyen-egyenként a jelenlévőkért. Az istentisztelet végén befejezésül együtt úrvacsoráztak a hitvalló ifjak a gyülekezettel. Az Úr áldja meg a fiatalok további hitben való növekedését, erősödését, hogy Isten szeretetének tanúi lehessenek ebben a világban.

Oldal tetejére
Vissza a hírek listájához
KERESÉS

NAPI IGE
www.csendespercek.hu

DÁTUMSOROLÓ



Európai Metodista Ifjúsági Bizottsági ülés
Skopje, 2019. október 3-7.



Lelkésztovábbképző
Balatonszárszó, 2019. november 12-14.


LINKAJÁNLÓ

Csendes Percek
Biblia lapklub
Noé bárkája
Kisegyház-Kutató Egyesület
Egyháztörténeti Szemle
Metodista lapklub
Püspöki Kerület
Gyülekezeti Missziós Stratégia 2015-2020
United Methodist Church



WIKIPEDIA AJÁNLAT

Metodizmus
Angol Metodista Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Egyesült Metodista Egyház (UMC)
Püspöki Methodista Egyház
John Wesley
Charles Wesley
John Mott
---
Magyar metodisták:
Funk Márton
Hecker Ádám
Hecker Henrik
Melle Ottó
Szabó Andor
Szalós Artúr
Szécsey János
Szuhánszki János
Tessényi János
Wladár Antónia
Zimre Gyula
---
Híres metodista zenészek:
Charles Wesley
Ira David Sankey
Philip Paul Bliss
Thomas Olivers
---
Angol nyelvű ajánlat:
Metodista püspökök listája
Évi konferenciák listája
Generálkonferencia


© Magyarországi Metodista Egyház     Felelős szerkesztő: Csernák István - hivatal@metodista.hu     Készítette: Gedeon Bt.