MINDENKI HATÁSSAL VAN AZ EMBEREKRE, KÉRDÉS, HOGY JÓ HATÁSSAL VAGY ROSSZ HATÁSSAL 2019.04.30.

Kedves Barátunk! A Durkó Istvánnal készült interjúnkat olvashatjátok arról, hogy miért fontos számára a GLS, s miben látja a ennek a nemzetközi keresztény vezetői konferenciának az értékét. "Mindenki hatással van más emberekre! A kérdés, hogy jó hatással, vagy rossz hatással."

Hogyan találkoztál a GLS-sel?

A 2000-es évek elején egy személyes kapcsolat eredményeként Németországban részt vehettem egy vezetői konferencián, amit a Willow Creek Gyülekezet szervezett. Az első találkozás annyira pozitív volt, hogy ezt követően már állandó résztvevő voltam.

Mi motivált, hogy fővédnökként beállj az esemény mögé?

Mivel volt tapasztalatom, hogy milyen sokat jelent egy ilyen konferencia a részvevőknek, ezért fontos volt számomra, hogy Magyarországra hozzuk ezt a kincset. Így az elsők között kezdtem el dolgozni azon, hogy legyen Budapesten is GLS konferencia.

Mit gondolsz, mitől értékes keresztény és vezetői körökben egy amerikai gyökerű konferencia?

A globális és lokális fókuszt együtt kell használni, ha meg akarjuk érteni a mai világot. A jó alapelvek mindenütt megállják a helyüket, persze az alkalmazásuk kultúrafüggő. A GLS épít a helyi értékekre, szakemberekre, miközben bemutatja a világ legelismertebb előadóin keresztül azokat a vezetési és spirituális értékeket, amelyek nélkülözhetetlenek egy jó vezető számára.

Mit kaptál a GLS-től?

Inspirációt, barátokat, szakmai és lelki kiteljesedést.

Kiknek ajánlod a részvételt? Kik tudják, milyen területen használni a konferencián elhangzottakat?

Mindenki hatással van más emberekre! A kérdés, hogy jó hatással, vagy rossz hatással. A GLS pozitív módon hatást akar gyakorolni, hogy jobb vezetőkké váljunk a családban, munkahelyen, az egyházban és bárhol, ahol csak egy ember is ránk van bízva.

Durkó István lelkész a GLS magyarországi szolgálatának elnöke
Oldal tetejére
Vissza a hírek listájához
KERESÉS

NAPI IGE
Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson. (Ézs 59,1)
www.csendespercek.hu

DÁTUMSOROLÓ



87. Évi Konferencia
Budapest, 2019. április 25-28.




LINKAJÁNLÓ

Csendes Percek
Biblia lapklub
Noé bárkája
Kisegyház-Kutató Egyesület
Egyháztörténeti Szemle
Metodista lapklub
Püspöki Kerület
Gyülekezeti Missziós Stratégia 2015-2020
United Methodist Church



WIKIPEDIA AJÁNLAT

Metodizmus
Angol Metodista Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Egyesült Metodista Egyház (UMC)
Püspöki Methodista Egyház
John Wesley
Charles Wesley
John Mott
---
Magyar metodisták:
Funk Márton
Hecker Ádám
Hecker Henrik
Melle Ottó
Szabó Andor
Szalós Artúr
Szécsey János
Szuhánszki János
Tessényi János
Wladár Antónia
Zimre Gyula
---
Híres metodista zenészek:
Charles Wesley
Ira David Sankey
Philip Paul Bliss
Thomas Olivers
---
Angol nyelvű ajánlat:
Metodista püspökök listája
Évi konferenciák listája
Generálkonferencia


© Magyarországi Metodista Egyház     Felelős szerkesztő: Csernák István - hivatal@metodista.hu     Készítette: Gedeon Bt.