SZUPERINTENDENST NEVEZTEK KI A ROMÁNIAI METODISTA EGYHÁZBAN 2019.04.17.

Nyolc évvel ezelőtt egy független helyi gyülekezet Romániában csatlakozott a metodista egyházhoz. Azóta a munka lassan, de folyamatosan nőtt. A Bulgária-Románia Évi Konferencia idei ülésén, amely 2019. április 4-7. között került megrendezésre Veliko Tarnovoban, a metodista munkát Romániában kerületté szervezték. 2018-ban szentelte fel dr. Patrick Streiff püspök az első román lelkészt vénné. Egy évvel később egy második román lelkész - Cristian Isztrate - lett felszentelt. Rares Calugar lelkipásztort idén a román körzet szuperintendensévé nevezték ki. A romániai munka a számok tekintetében elég kicsi ahhoz, hogy saját kerület legyen. Ugyanakkor a romániai jogi és adminisztratív követelmények meglehetősen eltérnek a bolgár követelményektől. A Romániai Metodista Egyház jogi személyévé választott szövetség elnökének román állampolgárnak kell lennie. Örömmel és hálával gondolunk arra, hogy Romániában jól képzett emberek vannak a vezetői szolgálatokban. A román metodizmus jelenleg egy kolozsvári városi gyülekezetet és egy falusi gyülekezetet foglal magában Kolozsvár közelében. Emellett van egy másik városi gyülekezet is Nagyszebenben.

Oldal tetejére
Vissza a hírek listájához
KERESÉS

NAPI IGE
Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! (Róm 11,33)
www.csendespercek.hu

DÁTUMSOROLÓ



87. Évi Konferencia
Budapest, 2019. április 25-28.




LINKAJÁNLÓ

Csendes Percek
Biblia lapklub
Noé bárkája
Kisegyház-Kutató Egyesület
Egyháztörténeti Szemle
Metodista lapklub
Püspöki Kerület
Gyülekezeti Missziós Stratégia 2015-2020
United Methodist Church



WIKIPEDIA AJÁNLAT

Metodizmus
Angol Metodista Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Egyesült Metodista Egyház (UMC)
Püspöki Methodista Egyház
John Wesley
Charles Wesley
John Mott
---
Magyar metodisták:
Funk Márton
Hecker Ádám
Hecker Henrik
Melle Ottó
Szabó Andor
Szalós Artúr
Szécsey János
Szuhánszki János
Tessényi János
Wladár Antónia
Zimre Gyula
---
Híres metodista zenészek:
Charles Wesley
Ira David Sankey
Philip Paul Bliss
Thomas Olivers
---
Angol nyelvű ajánlat:
Metodista püspökök listája
Évi konferenciák listája
Generálkonferencia


© Magyarországi Metodista Egyház     Felelős szerkesztő: Csernák István - hivatal@metodista.hu     Készítette: Gedeon Bt.