TAGSÁGI GYŰLÉS VOLT ALSÓZSOLCÁN - ELINDULT A BIBLIKUS CSALÁDOK ERŐSÍTÉSE SOROZAT 2019.04.13.

Április 12-én péntek este volt az Alsózsolcai Metodista Gyülekezet tagsági gyűlése. A találkozón elhangzott, hogy a gyülekezet kórusa szolgálati meghívást kapott Csongrád megyébe, erre egy megújuló dicsőítő csoporttal készülnek a zsolcaiak. A konferencián Erdei-Nagy László helyi lelkész számolt be az elmúlt esztendő legfontosabb eseményeiről, megemlítve azt is, hogy a közösség temploma otthont adott az Országos Roma Találkozónak februárban. A szuperintendens az este során egy új gyülekezeti sorozat elindítását is bejelentette, amelynek címe: "A biblikus családok erősítése". A 40 részes sorozat a keresztény házasságokat és a biblikus család-modellt kívánja építeni, megerősíteni. A bevezető bibliatanulmány a János 8,1-11 alapján a megbocsátás és a bűnbocsánat szerepét emelte ki a házaséletben és az Istennel való kapcsolatban.

Oldal tetejére
Vissza a hírek listájához
KERESÉS

NAPI IGE
Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon. (Jn 6,40)
www.csendespercek.hu

DÁTUMSOROLÓ

9. Konfi Tábor
Péliföldszentkereszt, 2019. március 14-17.



87. Évi Konferencia
Budapest, 2019. április 25-28.




LINKAJÁNLÓ

Csendes Percek
Biblia lapklub
Noé bárkája
Kisegyház-Kutató Egyesület
Egyháztörténeti Szemle
Metodista lapklub
Püspöki Kerület
Gyülekezeti Missziós Stratégia 2015-2020
United Methodist Church



WIKIPEDIA AJÁNLAT

Metodizmus
Angol Metodista Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Egyesült Metodista Egyház (UMC)
Püspöki Methodista Egyház
John Wesley
Charles Wesley
John Mott
---
Magyar metodisták:
Funk Márton
Hecker Ádám
Hecker Henrik
Melle Ottó
Szabó Andor
Szalós Artúr
Szécsey János
Szuhánszki János
Tessényi János
Wladár Antónia
Zimre Gyula
---
Híres metodista zenészek:
Charles Wesley
Ira David Sankey
Philip Paul Bliss
Thomas Olivers
---
Angol nyelvű ajánlat:
Metodista püspökök listája
Évi konferenciák listája
Generálkonferencia


© Magyarországi Metodista Egyház     Felelős szerkesztő: Csernák István - hivatal@metodista.hu     Készítette: Gedeon Bt.