VISSZATEKINTÉS 2018 - KAMBODZSÁBAN HIVATALOSAN MEGALAKULT A METODISTA EGYHÁZ 2018.12.28.

A Kambodzsai Metodista Egyház szeptember elején alakult meg Phnom Penh-ben. A Magyarországi Metodista Egyházhoz hasonlóan 11 körzetben lett megszervezve a közösség, amely 140 gyülekezetben, 132 lelkészt és csaknem 3200 tagot számlál. A vasárnapi metodista istentiszteleteket összesen mintegy 7000 ember látogatja az országban, amely területre majdnem kétszer akkora mint Magyarország, és 15 millió lakosa van. Az új metodista felekezet megbízott püspöke a nyugdíjas Larry M. Goodpaster, akinek elmondása szerint: "Ez az új metodista egyház egy sok éves összefogás gyümölcse öt missziós szervezet, illetve misszionáriusaik és a helyi vezetők között." Az egyház elnökének Lun Sophy-t választották meg, aki a régi templomairól híres Angkor Wat melletti városban, Siem Reap-ben két gyülekezet lelkésze. A Kambodzsai Metodista Egyház hivatalosan az "ideiglenes évi konferencia" státust kapta meg, de reménység szerint a jövőben az önálló és önfenntartó közösségek sorába léphet majd. "Isten Lelkének működését valamint a missziós partnerséget ünnepeljük Kambodzsában. Az együttműködés a 21. századi misszió útja." - mondta Goodpaster püspök miután hazatért délkelet-ázsiai útjáról.

Oldal tetejére
Vissza a hírek listájához
KERESÉS

NAPI IGE
És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük! (Lk 6,31)
www.csendespercek.hu

DÁTUMSOROLÓ

9. Konfi Tábor
Péliföldszentkereszt, 2019. március 14-17.



87. Évi Konferencia
Budapest, 2019. április 25-28.




LINKAJÁNLÓ

Csendes Percek
Biblia lapklub
Noé bárkája
Kisegyház-Kutató Egyesület
Egyháztörténeti Szemle
Metodista lapklub
Püspöki Kerület
Gyülekezeti Missziós Stratégia 2015-2020
United Methodist Church



WIKIPEDIA AJÁNLAT

Metodizmus
Angol Metodista Egyház
Magyarországi Metodista Egyház
Egyesült Metodista Egyház (UMC)
Püspöki Methodista Egyház
John Wesley
Charles Wesley
John Mott
---
Magyar metodisták:
Funk Márton
Hecker Ádám
Hecker Henrik
Melle Ottó
Szabó Andor
Szalós Artúr
Szécsey János
Szuhánszki János
Tessényi János
Wladár Antónia
Zimre Gyula
---
Híres metodista zenészek:
Charles Wesley
Ira David Sankey
Philip Paul Bliss
Thomas Olivers
---
Angol nyelvű ajánlat:
Metodista püspökök listája
Évi konferenciák listája
Generálkonferencia


© Magyarországi Metodista Egyház     Felelős szerkesztő: Csernák István - hivatal@metodista.hu     Készítette: Gedeon Bt.